2017. október 17. - kedd

Hajdu Szabolcs filmje a Lux-díjért

Kinyomtatom...

A nemzetközi szakmai zsűri a Bibliotheque Pascal című filmet beválasztott az Európai Parlament filmművészeti díjáért versenyző tíz játékfilm közé. – jelentették be a brüsszeli filmfesztivál Európa Napján.

A Magyar Filmszemle fődíja után, a sikeres berlini és Los Angeles-i premiert követően újabb nemzetközi szakmai elismerésben részesült Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című játékfilmje.

A brüsszeli filmfesztivál keretében tartott június 28-i Európa Napon nyilvánosságra hozták a 2010-es Lux-díjért versenyző filmek listáját. A közelmúlt tíz legfontosabb európai filmje között van Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotása.
A Európai Parlament filmművészeti díját 2007-ben alapították az újszerű megközelítések és kérdésfelvetések filmjeinek elismerésére, valamint az európai mozgóképek forgalmazásának előmozdítására. A tét jelentős, hiszen a mintegy 87 ezer euró értékű díjból finanszírozzák majd a győztes film feliratozását az EU 23 hivatalos nyelvére, továbbá támogatják a film DVD-kiadását is.
Producereket, filmforgalmazókat, fesztiváligazgatókat, illetve kritikusokat tömörítő nemzetközi szakmai zsűri választotta ki a Lux-díjért versenyző tíz játékfilmet, melyek közül a három jelöltet a velencei filmfesztivál július végi sajtótájékoztatóján jelentik majd be a szervezők. A Lux-díj sorsáról az Európai Parlament 736 képviselőjének szavazata dönt majd az őszi vetítések során.

Hajdu Szabolcs filmje egy fiatal lány, Mona Papru utazásainak, szerelmének, nyugat-európai kálváriájának a története. A főszerepben Török-Illyés Orsolya látható. A Magyar Mozgókép Közalapítvány által támogatott Bibliothéque Pascal című film magyar-német-angol koprodukcióban, a Katapult Film és a Filmpartners stúdiók gyártásában készült.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Idén is különleges filmkínálattal várja a nézőket az Európai Art Mozi Nap.

sport-katamarán

Profi logisztika segítette a sportolót.

plakát

Hernádi Judit zenés estje Budakalászon.