2017. október 20. - péntek

Aurea: Busy (for me)

Kinyomtatom...

Annak ellenére, hogy mindössze 23 éves, Aurea hangja erőteljes és magával ragadó. Debütáló albumának első slágerével, a "Busy (For Me)" című szerzeménnyel rekord sebességgel hódította meg a portugál rádiókat.

Nemcsak világklasszis hangja, de Aurea zenéje sem ismer határokat. Az énekesnő tehetsége vele született, és a világon rendkívül kevés embernek adatik meg, hogy ilyen nagyszerű ajándékkal a torkában szülessen. Természetesen a sikereiben mindvégig támogatta családja is, akik szintén zenei vonalon dolgoznak, és már egészen pici korától kezdve erősítették Aurea zene iránti vágyát és tehetségét.
A University of Evora (Alentejo) dráma szakán tanuló Aurea majdnem feladta zenei karrierjét tanulmányai miatt, ám Rui Ribeiro, egy zenét tanuló diák ráébresztette, hogy nem szabad feladnia zenei karrierjéről szövögetett álmait. Rui Ribeiro írta a lemezre felkerült mind a 9 dal szövegét; a pop/soul hangulatú korong számtalan zenei műfajt felölel és épp úgy, ahogy Aurea, a korong is sokszínű.
Az album produceri munkálatai João Matos, Ricardo Ferreira és Rui Ribeiro nevéhez fűződnek, utóbbi két művész zenei rendezőként is közreműködött.

Az énekesnő születési helye Santiago do Cacém (Alentejo), de nagyon sokáig Algarve-ban élt, ami Portugália legkedveltebb turista célpontja. Aurea éneklésére Aretha Franklin mellett Joss Stone, John Mayer, Amy Winehouse, a Zero 7 és James Morrison is hatással volt, de feltett célja, hogy önálló jellegzetességekkel saját stílusát alakítsa ki. Jó esélyekkel indul, valóban megérdemli, hogy a szórakoztatóipar egyik meghatározó szereplőjévé váljon.

A "Busy(For Me)" adja meg a debütáló lemez alaphangját, és tökéletesen megmutatja, hogy Aurea hangja nemcsak gyönyörű, de rendkívül sokszínű is. A "Busy (For Me)" egy intenzív, érzésekkel teli felvétel, mindenképpen érdemes meghallgatni.

Aurea debütáló albuma, mely Portugáliában hetek óta #1 és már több mint 20.000 példányban kelt el, hamarosan Magyarországon is megjelenik.

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (1 vote)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hullám panoráma

Őszi programajánlatok Budapest egyetlen fedett élményfürdőjében, az Aquaworldben.

logo

Meghökkentő helyszínek, rendhagyó kísérletek, kihagyhatatlan programok a Fesztivál utolsó négy napján is, szerte a városban!