2017. október 18. - szerda

Bezárt életek - Kisjátékfilm-fődíj – 42. Magyar Filmszemle

Kinyomtatom...

A Csicska című kisjátékfilm lett a kategória győztese május 8-án. Till Atilla munkáját benevezte a Cannes-i Filmfesztiválra, és a szervezők elfogadták azt, így indulni fog a filmvilág egyik legrangosabb megmérettetésén.

A lakonikus kezdőmondatok mögött nagy öröm lapul. A hírt már tudhattuk korábban is, így a szemlén való első találkozás csak fokozta a filmmel kapcsolatos várakozásokat. Kijelenthető, hogy a film nagyon rendben van. Egy precízen átgondolt koncepciót valósított meg a rendező mély empátiával.

A médiából rendre eljutnak hozzánk olyan hírek, amelyek arról tudósítanak, hogy egy faluban vagy városban szabadságuktól teljesen megfosztva, kegyetlen körülmények között tartanak fogva, és dolgoztatnak embereket. Jobbára akkor értesülünk csak erről, amikor sikerül valamilyen módon kiszabadulniuk. A modernkori rabszolgatartás olyannyira nem magyar jelenség, hogy nem régiben kampányt indítottak neves amerikai művészek, filmsztárok, élükön Demi Moor-ral és Asthon Kutcher-rel, a brutális jelenség felszámolására. Mélyen elgondolkodtató a huszonegyedik században is jelen lévő embertelenség a mindennapok viszonylagos békéjében.

Till Atilla egy interjúban elmondta, hogy alaposan utánajárt és olvasott a témának, mielőtt belevágott a film forgatásába. Alkotásán érezni, hogy minden képkockának, beállításnak, mondatnak pontos helye és súlya van. Mint egy veretes műalkotásban.

A filmet nézve Móricz Zsigmond parasztnovellái ugranak be; a Tragédia vagy a Barbárok, csakhogy az iskolai kötelezőknél maradjunk. Az ő rövid műfajú írásaira jellemző az a tömör, a történésekbe a csúcsponton bekapcsolódó és a végső kitörést rögzítő elbeszélői módszer, amellyel itt is találkozhatunk.

Valahol az alföldön, egy tanyán járunk, melynek tulajdonosa egy háromgyerekes férfi. Feleségével marhákat nevelnek, ezek eladásából és növénytermesztésből tartják el magukat. A gyerekek rendszeresen járnak iskolába. Az asszony a házbeli és kerti teendőkkel foglalatoskodik, a két kisebb fiú, tanítás után az udvaron játszik, a kamasz lánynak már udvarlója is akad. Szegényes, de rendezett életet élnek. Egy fiatalember is él velük, talán a pajtában, aki segít az állatok és a ház körüli munkákban. Innen indul a történet.

Till a családapa alakjára helyezte a hangsúlyt, akinek ellentmondást nem tűrő, mély brutalitását járja körül fokról-fokra a történet. A férfi primitív tekintélyelvűségét szinte az egész család természetesnek veszi, és behódolnak neki, hiszen az apa viselkedése a legfőbb minta. Így a kiskamasz fiúk rendjén valónak tartják, sőt, szórakoztatónak is találják, hogy a csicskásra légpuskával lehet lövöldözni. Egyedül a lány szegül szembe, mert szerelmét agresszíven elutasítja az apa, lázadna, de éppen ő lesz az, aki miatt később bekövetkezik a tragédia.

A rendező nem foglalkozik az előzményekkel, de a táj, a ház, az alakok egy kultúra alatti világról tudósítanak. Elvadult vidéken elvadult lelkek bosszulják meg az elesetten az élettel szembeni dühüket, az élet iránti megvetésüket. Ellenállásnak helye nincs, lázadásért a legnagyobb bosszú jár. A csicskának használt fiú hiába szökik.

A film nemcsak az alakok megrajzolásában, és vésszel terhes hangulatában, de szerkezetében is nagyon következetes, kiegyensúlyozott. Mint egy görög sorstragédiában, de annak pátosza nélkül, itt is mindenki beteljesíti önmaga végzetét. Mondanám, „legszebb” a film zárójelenete, ha nem ütné a jelzőt a történetből áradó mély lemondás. De a rendező megoldása a távolodó kamera révén kitáguló táj a bűnnel és a közeledő bűnhődéssel az igazán drámai csúcspont. Telitalálat.

A családapát megformáló Thuróczy Szabolcs, mint aki nem is szerepet játszik, élethű minden mozdulata, arckifejezése, hanglejtése. Tökéletes a szadista férfi szerepében.

Tilla Atilla Csicska című filmje akár nyer, akár nem a héten kezdődő cannes-i mustrán, kiemelkedő darabja a mai magyar filmnek.

10/10 pont

Csicska - színes, magyar, kisjátékfilm, 31 perc
Írta és rendezte: Till Atilla
Szereplők: Thuróczy Szabolcs, Szitás Balázs, Balsai Mónika, Lakatos Laura, Törköly Levente

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Budapesten forgatott filmmel indult a Spanyol Filmhét az Urániában.

plakát

Idén is különleges filmkínálattal várja a nézőket az Európai Art Mozi Nap.