2017. október 22. - vasárnap

Időutazás a Zanzibarral!

Kinyomtatom...

A Zanzibar ismét hozta a formáját: “Ádám keresi Évát” című albumukról ugyanis a megegyező című első single sikerét követően, a másodikként kiadott “Március végétől” is radiós sláger lett.

Mindeközben nyakig merültek a nyári koncert és fesztiválszezonba; Sidiéknél megérkezett a várva-várt baba, a kis Kendra; és megállj nem ismerve még legújabb, sorban a második klipjüket is leforgatták az év elején megjelent lemezükhöz. A jó idő örömére ezúttal a természet lágy ölén készítették el kisfilmjüket a “Március végétől” című slágerükhöz. A dunántúli Gyermely közelében játszódó történet az emberi lélek legmélyére kalauzol minket, vissza a múltba, a gyermeki ártatlanság korába.

A könnyfakasztó történetet egy valódi gyerek párocska játssza el, akikre egy koncertjükön figyelt fel az együttes. A kis rajongók ugyanis fiatal korul ellenére máris elválaszthatatlanok, így nem nagyon kellett színészkedniük, hogy a képernyőn is megjelenítsék a gyermekek bibodzó szerelmét. A “Március végétől” című klip témája a helyi papot, Róbert atyát is megérinthette, hiszen az együttes felkérésére örömmel elvállalta, hogy szerepeljez a kisfilm teplomi jelenében.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Fesztiválpillanatok

2017-es fesztiválszezon értékelés, fesztiválpillanatok sajtófotópályázat eredményhirdetéssel.

Hullám panoráma

Őszi programajánlatok Budapest egyetlen fedett élményfürdőjében, az Aquaworldben.

logo

Meghökkentő helyszínek, rendhagyó kísérletek, kihagyhatatlan programok a Fesztivál utolsó négy napján is, szerte a városban!