2017. október 17. - kedd

Megkezdődött a 2. Kézműves Magyar Ízek Vására

Kinyomtatom...

Schmittné Makray Katalin megkongatta a harangot a Millenáris B épületében ezzel a tavalyról megőrzött hagyománnyal hivatalosan is megnyitotta a 2. Kézműves Magyar Ízek Vásárát.


Nehezen tudtam tekintetemet a megnyitó ünnepségre szegezni, mert a vásár közben már javában zajlott. Bár a Millenáris B épülete, a rideg, ipari környezet óriási belmagasságával szerintem abszolút nem való vásárok rendezésére, néhány perc után azonban leküzdöttem ez irányú rosszérzetemet és inkább a töménytelen mennyiségű magyar finomságra koncentráltam. Nem volt nehéz.

Az a jó ebben a vásárban, hogy az ember a legtöbb standon személyesen találkozhat a termelőkkel, akik többnyire nagy hévvel mesélnek saját termékükről. Akik esetleg nem szeretnek a vásár miatt belépőt fizetni, azok ellátogathatnak a vásár hivatalos márkaboltjába Budapesten. Az biztos, hogy az ember nagyobb kedvvel vesz meg egy terméket ha látja ki az aki az asztalra teszi.

A vásáron jelen van egy-két csokoládé és kávé manufaktúra. Ezek mondjuk nem épp hagyományos magyar termékek viszont hazai termelők szívvel-lélekkel készítik. A ChocoMe termékei például nagyon gusztusosak, a vevők mint egy pizzériában saját maguk választhatnak ki 5 feltétet. A KeserÉdesCsokoládé már karácsonyi mintákkal készült az eseményre. A győri Kapucziner Kávémanufaktúra standján többféle kávébabot illatolhattunk és csokoládéba mártott kávébabbal kínált minket Németh János a bolt tulajdonosa.

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 55ChocoMe csokoládék

Bag-in-box hullám
A szörpök és gyümölcslevek terén a bag-in-box technológia a trend ami egy kartondobozba zárt csappal ellátott fóliatasak. Állítólag a gyümölcslé és a szörp felbontás után hütés nélkül is jó ideig eláll benne. A Jona-Drin kft. epres-alma, áfonyás-alma és kajszi leveit kóstoltuk, amelyből 5 l 1300/1500 Ft-ba kerül. A bolti árakhoz képest nem horribilis át. A gyümölcslé kínálat egyébkén elég széles van aki egy csapoló automatával fegyverkezett fel a kiállításra.

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 24A gyümölcsléágyú

Amin meglepődtem, hogy olajokból milyen széles kínálat található Magyarországon. Nagyon sok termelő kínált tökmag olajat friss kenyérrel. Főleg őrségi termelők. Ami viszont nagyon különleges volt a Batha-Porta mogyoró olaja. Mindenképp kóstoljuk meg. Náluk legalább 8 féle olaj található.

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 28Őrségi olajok - Batha porta

A lekvárok választékában csak a fantázia szabhat határt, legalábbis a Lek-vár-lak standján nem tudtam eldönteni, miután gyanútlanul bedobtam, egy piskótára dobott meggylekvárnak gondolt ízelítő után, hogy a naspolya lekvárból vagy a levendulás-alma lekvárból kérjek-e kóstolót. Nálam lekvárban ők vittél el a prímet és megmaradtam első választásomnál ami kiderült egy Fehér csokis-mandulás-cseresznye lekvár volt.

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 49Lek-vár-lak különleges lekvárok

Bár borokból viszonylag széles választék van,valahogy annyi a borfesztivál mostanában, hogy valószínűleg emiatt nem sokan látogatták a boros standokat. Az egyetlen különlegesség a csipkebogyó bor volt a maga 500Ft-os deciliternyi árával. A pálinkák is hasonló kategória, bár ott találunk különlegességeket például zöldségpálinkákat sárgarépát, spárgát, medvehagymát.

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 52Sárgarépa pálinka, spárga pálinka, medvehagyma pálinka

Húsok között különlegesség a vizibivaly szalámi. Ennek csípős változata nagyon finom, de akad hal, nyúl és libaszalámi is. Valamint megtalálhatók a hagyományos disznóságok. Mangalica termékek, halak és szürke marha termékek is.
Arra rájöhettünk hogy az idei sajttrend a croissan formára hajtogatott parenyica. A Bükki Kézmüves Sajtok már küllemükben is szemet gyönyörködtetőek. Az ő különlegességük a faszenes tufapincében érlelt camambert jellegű félkemény sajt.

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 07Croissan? Sajt

Erdély is jelen van
Az erdélyiek is képviseltetik magukat a vásáron. A székelyföldi termelőket összefogó idén augusztusban alakult, viszonylag fiatal Legendás Termékek kereskedőlánc. Az Átalvető program termékei, ahol a helyi gazdák termékeit a Gyulafehérvári Caritas szállítja a fogyasztókhoz. Megkóstolhatjuk a székely töltött-káposztát, disznóságokat, mustárt, mézet és mézeskalácsot is. Ahogy egy mézes kereskedő-asszony mondta: "Érdemes idelátogatni, hogy ne Erdélybe kelljen menni a finomságokért."

Összefoglalva a kereskedők nem fukarkodnak a kóstolóval, ezért az ember nyugodt szívvel megkóstolhat bármit, anélkül, hogy az eladó vérben forgó tekintettel nézne rá. Bár azt meg kellett állapítanom, hogy nem minden termelő van kereskedői vénával megáldva. Voltak akik csak búskomoran ücsörögtek standjuk mögött és voltak akik újságot olvasgattak, bár a tömeg sem hömpölygött egyenlőre a vásáron. Ha nem is vásárolunk semmit, akkor is úgy érezhetjük kaptunk valamit a pénzünkért és egy általános képet kaphatunk arról, hol tart most a magyar kézműves gasztroipar. A honlap hiányossága, hogy a tervezett programot sehol sem tüntetik fel. Gondolok itt a kolbásztöltésre, sajtkészítésre, mézpörgetésre, szaloncukor készítésre vagy a mikulás csoki öntésre.

CSEPPEK.hu kedvencek

  • Lek-Vár-Lak: Fehércsokis-mandulás-meggylekvár
  • Gourmand Company: Szarvasgombás Vaj
  • Batha-Porta: Mogyoró olaj
  • Bükki sajt: Faszenes Sajt

Legjobb csomagolások

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 58Herbatea

2.Kézműves Magyar Ízek Vására - 26Tokaji Borecetek

 www.kezmuvesmagyarizekvasara.hu

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 3.5 (2 szavazat)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

logó

Október 6-án startol a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata.

logó

Az eseményen 14 borászat vesz részt, szigorú szakmai bírálaton kiválasztott boraival.

Tom of Finland - jelenet

2017. szeptember 14–17. között a Humen Media Hungary második alkalommal rendezi meg a Humen Film Festivalt a budapesti Művész Moziban.