2017. október 19. - csütörtök

Hogyan vándoroljunk Európán keresztül New Yorkba - Madagaszkár 3

Kinyomtatom...
Részlet a Madagaszkár 3 című filmből

Végre! Ez a szó jutott eszembe a vetítés végén. Hogyan értem ezt? Végre egy folytatás, ami jól sül el, nem úgy, mint mondjuk a Sherk filmek... Végre egy 3D-s alkotás, amit tényleg érdemes így megnézni, mert jól érvényesül. Végre visszatértek a Madagaszkár hősei és végre visszajutnak New Yorkba, ám ekkor....

De talán ne szaladjukne nnyire előre, mert jól jön egy kis felfrissítés, hogy hogyan is jutottak a barátok Madagaszkárra, majd onnan Afrikába, most pedig Európába. 2005-öt írtunk, amikor megismertük Alexet, a Central Park sztárját, és a barátait, Melmant, Martyt és Gloriát. A történet középpontjában a tizedik szülinapját ünneplő zebra van, azaz Marty, aki nem tudja eldönteni, hogy fehér alapon fekete vagy fordítva és különben sem tudja, hogy mi az élet értelme vagy hogy milyen lenne az élet New Yorkon kívül. Végtelenek sora folytán egészen a vadonig jutnak, konkrétan Madagaszkárig. Három évvel később, a második részben a négy jóbarát és persze a pingvinek Madagaszkárról Afrikába mennek, ahol mindenki (persze a szmokingosokat kivéve) megismerkedik a gyökereivel. Sőt két főszereplő egymásba szeret és már már azt hihetnénk, hogy a kedvenceink Afrikában maradnak, de nem... Merthogy eljött 2012 nyara, amikor is a Dreamworks sztárjai Európát veszik célba.

Irány a cirkusz!Irány a cirkusz!

Még a második részben a pingvinek építenek egy hát jóindulattal mondhatjuk, hogy repülőgépet, de mindenképpen valamilyen "repülőalkalmatosságot" és egészen Monte Carloig mennek, a majmokkal kiegészülve, hogy bevegyék a helyi kaszinókat. Alex először csak várja őket, de aztán Melmant, Gloriat és Martyt felkarolva követi őket egészen Monte Carloig. Leginkább azzal a szándékkal, hogy valahogyan visszajussanak az otthonukba, New Yorkba. Ám nem sejtik, hogy a nyomukba szegődik egy vérszomjas nő, Dubois, aki konkrétan egyikőjük fejét akarja, és ezért bármire képes. Ezt nyugodtan érthetitek szó szerint, a nő nagyon beteg. Zárójelben megjegyezném, hogy nem derül ki Alex miért akarják elhagyni nemrég visszakapott szüleit, vagy Melman miért hagy fel orvosi karrierjével stb. De egy mesénél végülis ne akarjak már mindent ennyire részletesen tudni, nem igaz? Inkább térjünk vissza ennek a résznek a tárgyalásához.

A barátok a pingvinek segítségével megszöknek, de Dubois és bandája szorosan a nyomukban van. A sors szerencsés vagy szerencsétlen fordulata miatt eljutnak a vasútállomásig, ahol éppen egy vándorcirkuszba ütköznek. Mi lehetne jobb megoldás néhány állatnak, hogy feltűnés mentesen New Yorkba mehessen, mint egy cirkusz. Ekkor ismerjük meg az új szereplőket a gonosz(?) Vitaliyt, a tigris, a szép Giat és Stefanot a fókát. Először nem akarják befogadni a négy jövevényt, de egy kis csellel a barátok hamarosan a fedélzeten tudhatják magukat. Itt jegyezném meg, hogy nemcsak a pingvinek és Alexék vonatozzák át fél Európát, hanem Julian király, és két hű segédje is. Sőőőt Julian megismeri élete asszonyát, aki hááát finoman szólva is különbözik a makitól. A kis Mort végre egész sok szerephez jut, és már a szövege is jóval több, mint az első részekben.

Szóval miután a pingvinek és a csimpánzok megveszik az egész cirkuszt, megindulhat az európai turné, mert ha itt sikeresnek bizonyul a társulat, akkor irány Amerika! Csak egy icipici probléma van, méghozzá az, hogy az egész banda kutyaütő (na jó ezt nem kell szó szerint érteni), de az egész produkció borzalmas. Alexnek egyértelművé válik, hogy ezzel a teljesítménnyel sosem jutnak haza, és ekkor ő veszi kezébe a dolgot...

Alex jó vezérnek bizonyul, mert mindenkinek megengedi, hogy azt próbáljon ki, amit csak akar és szép lassan az egész előadást felturbózza. Ám ekkor Dubois megint rájuk talál, így tovább kell állniuk, és így jóval előbb sor kerül a műsor premierjére. De még így is jól sül el a dolog, elképesztően látványosra sikerült ez a rész, sokadszorra is le a kalappal a Dreamworks alkotói előtt!

A sztori végét nem mesélem el, mert lesz izgalom bőven, annyit elárulok, hogy nyilván happy end-re kell készülni, hiszen mégiscsak egy animációs filmről beszélünk.

Ez most egy olyan film, amit bátran merek ajánlani mindenkinek, nekem nagyon tetszett! És itt most ki kell emelnem a 3D-t is, mert szerintem tényleg megéri egy picivel többet költeni és 3Dben megnézni a Madagaszkárt. Egyébként néhány országban már megvolt a premier és óriási siker, így rögtön felröppent a hír egy esetleges folytatásról. Ezt eddig nem cáfolták, de nem is támasztották alá, így kíváncsian várom, mi lesz.

9/10 pont (de én elfogult vagyok)

Madagaszkár 3 (Madagascar Europe's Most Wanted) - amerikai animációs film, 85 perc, 2012
Korhatár besorolás: 6 éven aluliak számára nem ajánlott

Rendezte: Eric Damell
Szereplők: Alex, Marty, Melman, Gloria, pingvinek, Julian, Mort, Gia, Vitalij, Stefano

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (2 szavazat)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Budapesten forgatott filmmel indult a Spanyol Filmhét az Urániában.

plakát

Idén is különleges filmkínálattal várja a nézőket az Európai Art Mozi Nap.