2017. október 18. - szerda

Hungarikum Falu, a miénk

Kinyomtatom...

A 20-ik Szigeten idén negyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Hungarikum Falu, Magyarország ezerszínű népi kultúrájának bemutató helyszíne, ahol a lakodalom, az aratás, és a szüret után, idén a néphagyomány párosító szokásai köré csoportosulnak a programok. Ezen túl természetesen zenei és színházi produkciók is várnak a helyszínen. A hab a tortán, hogy a Hungarikum Falu szomszédságéban pedig bemutatkozik a világ legnagyobb flódnija...

Mindenkit vár párosan vagy páratlanul a Hungarikum Falu, melynek idéi „fő témája” a néphagyomány párosító szokásai.
A Hungarikum Falu esti táncházban páros táncokra perdülhetnek a táncoslábúak, ebben segítségükre lesz a Poros együttes. De itt mutatkozik be a Bartina Táncegyüttes, a Pendelyes Táncegyüttes, illetve Tanac Néptáncegyüttes is. A táncház helyszíne a rendkívül látványos Korona Teátrum épülete, mely az ország egyetlen „mobil színháza”.
Akik rákaptak a kézműveskedésre, a műhelyben népi motívumok felhasználásával készíthetnek maguknak vagy párjuknak páros ékszereket. A népi díszítőművészet motívumait pingáló lányok kezei között találhatja magát minden vállalkozó szellemű, ahol is huszonegyedik századi testfestéssel saját bőrükön tapasztalhatják meg és hirdethetik a magyar motívumok szépségét és változatosságát.
Akik pedig kedvet kapnak, régi sportokban, bigében, gólyalábazásban, ugróiskolában, métában próbálhatják meg ügyességüket a Szentendrei Skanzen segítségével.
S ha a sok tánc és játék meghozza az éhséget, ne csüggedjünk hiszen megkóstolhatják akár a Magyar Pékek Fejedelmi rendjének grillázstortáját, akár a Sokacbabot vagy csülökkel főzött babos egytálételt is. De lesz olyan is ami szájnak nem, de szemnek ingere: Tukacs Roland pékmester péksüteményből készült installációi. S a rengeteg étel biztos bort kíván, tehát mindenkinek javallott a sok finomság mellé magyar borvidékről származó fröccsöt is gurítani. Az estvéli programon tűzugrásban jeleskedhetnek a bátrak. A tüzet átugró szerelmesek, a hagyomány szerint, a bátorság tűzpróbájával megerősítik kapcsolatukat, ami így örökké lángolni fog, akár a katlan. A fesztivál minden estéjén fellobban a Sziget mágikus tüze. A Szigetre látogatók, táncosokkal és zenészekkel együtt ünnepelhetik a 20-ik Szigetet.
Ettől az évtől kezdve - minden évben - a Hungarikum Falu elhoz számunkra egy honos gyógynövényt is, ami az idén a levendula lesz. A levendula nagyszerű tulajdonságai, hogy idegerősítő, nyugtató és segít áthangolni a pozitív működésre. Akik idén a Hungarikum Faluval tartanak, csak pozitívan távozhatnak.

A Hungarikum Falu tőszomszédságában pedig egy világrekord is megszületik. Itt állítják össze ugyanis a világ legnagyobb flódniját. A sütemény szakavatott készítője, Raj Ráchel megaflódnija akkora, hogy a kockákra felszelt darabok egymásra téve a budapesti Parlament épületének magasságát (96 méter) adják ki. A rekord eseményen és a rekord hitelesítésében részt vesz Koltai Lajos világhírű operatőr, Till Attila műsorvezető és természetesen jelen lesz Raj Ráchel tortatervező. Amint a rekord hitelesíttetett, már lehet is falni a hagyományos családi recept alapján, kizárólag magyar alapanygokból, mák, alma, dió és szilvalekvár felhasználásával készült finomságot.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

sport-katamarán

Profi logisztika segítette a sportolót.

plakát

Hernádi Judit zenés estje Budakalászon.

plakát

A világ legnagyobb sörfesztiválja idén ötödik alkalommal Budapesten, valamint első alkalommal Szombathelyre is ellátogat.