2017. október 20. - péntek

A Coldplay első ízben szerzett dalt mozifilm számára

Kinyomtatom...

A többszörös platinalemezes Coldplay Az éhezők viadala - Futótűz névre hallgató második epizódjához szerzett Atlas című dala 2013. augusztus 26-tól lesz elérhető az iTuneson és egyéb online áruházakban.

„Tisztelem és csodálom a Coldplay-t, annak pedig kifejezetten örültünk, hogy milyen jól ráéreztek a film fő témáira és szellemiségére.” – mesélte a Futótűz rendezője, Francis Lawrence – „Megingathatatlan szenvedélyük és izgatottságuk a vártnál is gyümölcsözőbbé tette a közös munkát, így alig várjuk már, hogy megoszthassuk zenéjüket a közönséggel a világ minden részén.”

„Megtisztelő, hogy generációnk egyik ikonikus rockbandája, a Coldplay adja elő a filmzene első dalát.” – tette hozzá Tracy McKnight, a Lionsgate stúdió zenei igazgatója. – „Ráadásul Chris Martin az eredeti regények nagy rajongója, így ez még többet jelentett számunkra. A Coldplay dala pontosan aláhúzza azt a szellemi kalibert, amit azok az előadók képviselnek, akiket sikerült összegyűjtenünk ehhez az igazán erősre sikeredett soundtrackhez.”

A Coldplay az utóbbi idők egyik legmeghatározóbb együttese, világszerte több mint 60 millió eladott albummal. Emellett hét Grammy-díjjal, az MTV Music Awards öt díjával és egyéb elismerésekkel is büszkélkedhetnek. Legendás kiadójuk, a Parlophone korábban olyan előadók felvételeit gondozta, mint a The Beatles, a Queen, vagy a Radiohead.

Az éhezők viadala 2012-es első epizódja minden idők tizenharmadik legsikeresebb filmje lett Észak-Amerikában, világszerte pedig közel hétszáz millió dollárt bevételt hozott. A második rész, a Futótűz november 21-től látható a hazai mozikban.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Fesztiválpillanatok

2017-es fesztiválszezon értékelés, fesztiválpillanatok sajtófotópályázat eredményhirdetéssel.

Hullám panoráma

Őszi programajánlatok Budapest egyetlen fedett élményfürdőjében, az Aquaworldben.

logo

Meghökkentő helyszínek, rendhagyó kísérletek, kihagyhatatlan programok a Fesztivál utolsó négy napján is, szerte a városban!