2017. október 17. - kedd

Kozák András

Kinyomtatom...
Kozák András Stúdió

Kozák András Stúdiót avattak Székesfehérváron. A székesfehérvári Vörösmarty Színház harmadik emeleti stúdiószínpada október 24-én hivatalosan is felvette Kozák András nevét.

A névtábla leleplezésén részt vett a legendás színművész özvegye, Drahota Andrea, lány? Kozák Ágnres, valamint dr. Cser-Palkovics András Székesfehérvár MJV polgármestere, dr. Szikora János a Vörösmarty Színház igazgatója, a pályatársak és a színáz társulata is. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész 2000-ben szerződött a Vörösmarty Színházhoz, 2003-ig egyben a színház művészeti vezetője is volt. A stúdiószínpad névadójaként a színház méltóképpen kívánja őrizni emlékét. Az avatóünnepség után a színház előcsarnokában kiállítás nyílt, fotókon és jelmezekkel megidézve a színművész Székesfehérváron játszott előadásait. Ezt követően a színház kávézójában, a Cyrano Cafféban a művész pályatársai, Esztergályos Károly, Tordy Géza és Péterffy Attila (a Vörösmarty Színház egykori igazgatója) Bényi Ildikó moderálásával elevenítették fel a közös élményeket. A Kozák András Stúdió első premierjére október 26-án került sor, Moliére: A fösvény című komédiáját mutatták be Hirtling István főszereplésével, Hargitai Iván rendezésében. A pénz körül forog minden. A pénz: hatalom. És ha valakinek a szívében nincs más, akkor könnyen szörnyeteggé válhat, úgy, hogy ő maga észre sem veszi. Dölyfössé tesz, önzővé, érzéketlenné. Erről ír Moliere a XVII. század közepén – komédiába ágyazva, hogy ne csak belesajduljon a szív, hanem meg is pukkadjunk a nevetéstől.

Vörösmarty Színház – Kozák András Stúdió: A fösvény – komédia. Szereplők: Harpagon - Hirtling István, Cléante - Lábodi Ádám, Élise - Ostorházi Bernadett e. h., Valère - Andrássy Máté, Mariane - Kerkay Rita e. h., Anselme - Kuna Károly, Frosine - Varga Mária, Simon, pénzközvetítő, Rendbiztos - Juhász Illés, Jacques - Kozáry Ferenc, La Flèche - Keller János. Díszlettervező: Magyarosi Éva, jelmeztervező: Kárpáti Enikő, mozgás: Widder Kristóf, dramaturg: Hársing Hilda. Rendező: Hargitai Iván.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Harsányi Attila

Október 16-án látható az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című darabja Harsányi Attila előadásában a Bethlen Téri Színházban.

plakát

Idén is különleges filmkínálattal várja a nézőket az Európai Art Mozi Nap.

White Swan

Jazz, klasszikus, pop és világzene, irodalom, táncművészet, színház, képzőművészet, design és divat.