2017. október 21. - szombat

Boldog Ló esztendőt!

Kinyomtatom...
lo.jpg

A 2014-es év a Ló éve, mely kivételesen erős tűz energiájával nem fog érintetlenül hagyni egyetlen változtatásra szoruló területet sem az életünkben.

A Ló évében az eddig stagnáló, sekélyes szituációk, helyzetek egyre inkább sürgetni kezdik majd a megoldást, melyhez a tüzes Ló készségesen nyújtja segítő energiáját, extra mennyiségű hajtóerejét, felturbózott szenvedélyességét és kiapadhatatlan inspirációját. Minden változás és változtatás támogatott lesz 2014-ben, tehát az addig  előttünk álló néhány hónapot használjuk fel arra, hogy előkészítsük a terepet, így február 4-től, amikor is az új év energiája megérkezik,  már startra készen tudjuk meglovagolni az év által megjelenő új, felvillanyozó lehetőségeket. Elkerülhető ezáltal az is, hogy felkészületlenül érjenek bennünket a megoldást sürgető vitás helyzetek. A változások már most érlelődnek a mélyben.

Az év első hónapjaiban nagyon sok jó ötlet kerülhet felszínre, de a megvalósításuk április-májusig várathat magára.

Tavasszal extra lendület érkezhet, viszont az energiáinkat nem célszerű elaprózni és sok kisebb dologra használni. Jobb, ha egyszerre mindig csak egy dologra összpontosítunk, de arra teljes egészében koncentrálni. Nagy álmok ideje lehet a 2014-s újév és igazán hatásosan tudunk dolgainkra hatni, de nem szabad szeleburdin elhamarkodni semmit.

Az lelki egyensúly és az egészség kerül most a középpontba és senkinek nem előnyös, ha ezeket elhanyagolja. Ha az egészségünkkel gond van, akkor minden más terület nehézzé válik, ezt kell most szem előtt tartani. Az emberi kapcsolatokkal 2014 nem fog kíméletesen bánni és az eleve instabil kapcsolatok nagy valószínűséggel véglegesen megszakadhatnak. Jól jöhet ez a dolog azoknak, akik már régóta szeretnének valamilyen kapcsolatot beszüntetni, de eddig elodázták a döntést. Nyár végén - augusztustól azonban minden kezdődő párkapcsolatnak lehetősége nyílik többszörös tartósságra és az elmélyülésre.

A tavasz és az ősz kedvező lesz vállalkozások indítására. Most olyanok is belevághatnak, akik eddig bármilyen megfontolásból nem próbáltak vállalkozni.

Csak Önön múlik, hogy a mer-e élni a 2014-ben az adott pozitív lehetőségekkel.

Sok boldogságot és szerencsét!

A Magyar Japán Baráti Társaságtól kaptuk ezt a 2014-es japán és kínai horoszkópról szóló rövir írást, ami jó játék, értékes kultúrtörténeti adalék.

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 3 (4 szavazat)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Jevgenyija Kanajeva

5 érdekesség a ritmikus gimnasztikáról.

Merle István WWF fotó

Rekordszámú, 187 ország részvételével söpört végig a világon a Föld Órája!