2017. október 22. - vasárnap

Vadászattal indul az első VisegRock Fesztivál

Kinyomtatom...
VisegRock plakát

Festői táj, jó levegő, finom vadételek – és nem utolsó sorban fergeteges muzsika várja mindazokat, akik tartalmas kikapcsolódásra vágynak június első szombatján.

Az íncsiklandó vadételek és egyéb színvonalas programok mellett terítékre kerül az idén harmincéves, kultikus Hobo Blues Band- alkotás, a Vadászat is. Egész napos programot kínál az első vadászati, gasztronómiai és zenei találkozó a nemrég birtokba vett visegrádi Rendezvénytéren, 2014. június 7-én. Miután a város sikeresen vett részt „Az ezeréves Visegrád Városközponti fejlesztése” című, Európai Unió által finanszírozott pályázaton, a fejlesztési terv keretében létrehozták az új szabadidős területet. Az átadással megnyílt a lehetőség a város által szervezett Időszakos, valamint évente visszatérő rendezvények méltó körülmények között való lebonyolítására. Ennek köszönhetően már az idei évben egymást váltják a kulturális és egyéb események, amelyekkel minden korosztályt igyekeznek elérni.

A Dunakanyar egyik legszebb tájékán egészen a középkorig nyúlnak vissza a vadászati tradíciók – e nemes hagyományt kívánja megidézni, a hagyományteremtő céllal létrehozott VisegRock Fesztivál. A zenei kínálatról és a hangulat megalapozásáról a bólyi Fekete Bárány zenekar mellett a budapesti Rootsters formáció gondoskodik, miközben a vállalkozó kedvű alkalmi szakácsok a vadhúsos bográcsok mellett mérhetik össze „konyhatechnikai” ügyességüket. Várhatóan délután ½ 6-ra már kihirdetik a gasztronómiai csörte eredményét: a győztesek körében értékes ajándékok találnak gazdára.

A Tűzkerék xT zenekar a közeli Esztergomból érkezik, magukkal hozva Radics Béla szellemi örökségét, valamint a hetvenes évek rhythm & blues atmoszféráját. Jimi Hendrix és Cream interpretációik mellett saját szerzeményeikből is kaphatunk kóstolót. 1984-ben került a boltokba a Hobo Blues Band nagyhatású, esetenként meghökkentő, mára végérvényesen kultikussá lett konceptalbuma a Vadászat. „Régóta kerestem valamilyen foglalkozást, rítust, eseménysorozatot, ami az emberiség életét kezdettől fogva végigkísérte. Katonák, k…vák, kocsmák, templomok, papok, ripacsok - mint mi -, és vadászok mindig voltak. Vadászat volt, van és lesz is. A helyszín tökéletes. Az erdő. Itt rejtőzködnek hősök, csavargók, üldözöttek, remeték, szerelmesek. A gyönyörű, még létező természet, madarak, lepkék, vadak. Az erdők mesefigurái, a törpék, koboldok, tündérek, óriások, banyák, varázslók. Ebbe a környezetbe és a vadászat rítusába próbáltam belehelyezni mindazt, amit gondoltam és éreztem akkoriban” – emlékezett vissza egy interjúban Földes László Hobo a nagy port kavart alkotás születésének körülményeire.

A Visegrock Fesztiválon a dupla HBB album zeneanyaga Hobo és Bandája (Földes László, Póka Egon, ifj. Tornóczky Ferenc és Szakadáti Mátyás) előadásban csendül majd fel, méltó emléket állítva a három évtizedes tematikus album megjelenési évfordulójának.

A belépődíjmentes rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár az első VisegRock Fesztivál!

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (1 vote)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hullám panoráma

Őszi programajánlatok Budapest egyetlen fedett élményfürdőjében, az Aquaworldben.

logo

Meghökkentő helyszínek, rendhagyó kísérletek, kihagyhatatlan programok a Fesztivál utolsó négy napján is, szerte a városban!

www.facebook.com

Megrendezik hazánk legnagyobb sajtünnepét.