2017. október 19. - csütörtök

Lehet élni zene nélkül is, de minek!

Kinyomtatom...
Íme az Ember!

Ismertették az Óbudai Danubia Zenekar 2014/2015-ös évadának őszi hangversenyeit.

A 20 éves Óbudai Danubia Zenekar a tavalyi évben szinte újjászületett: állandó próbatermet kaptak az óbudai önkormányzat jóvoltából, új helyszíneket és – újszerű koncertjeik révén – új közönséget hódítottak meg. Hámori Máté személyében határozott, kreatív és ambiciózus művészeti vezető állt az együttes élére. A 2013/2014-es szezonban a zenekarnak 80 fellépése volt, ebből 48 hangverseny, 18 ifjúsági hangverseny és 14 operaelőadás. A fizetőnézők száma 43 111 fő volt a tavalyi évadban. A 2014/2015-ös évad idei őszi sorozatai a 21 éves, felnőtt zenekar első komoly kalandjai: a Zeneakadémián az egész zenei univerzum a játszóterük, a Budapest Music Centerben Schubert belső világát járják be.

A mi dolgunk az, hogy életet adjunk a remekműveknek, hogy feltámasszuk őket időről időre, hogy a papírból zene, a gondolatból érzés, az élményből élet fakadjon. Íme, a küzdelem, a remény és a csüggedés, a fájdalom és a hit, íme: az Ember! (Hámori Máté, az Óbudai Danubia Zenekar művészeti vezetője, karnagya.)

Íme, az Ember – bérletsorozat a Zeneakadémián.
A Zeneakadémián induló, Íme, az Ember! című bérletsorozat 2014. szeptember 16-án kezdődik, és két félévet átívelő tematikája egészen 2015. május 22-ig tart. Az őszi sorozat négy koncertet foglal magába.
A sorozat első hangversenyén, szeptember 16-án Pokol és menny címmel Vásáry Tamás vezényletében Liszt-műveket hallgathatunk. Liszt két talán legjelentősebb műve, a h-moll szonáta és a Faust-szimfónia nyitja a Danubia őszi koncertsorozatát, az egyik legjelentősebb Liszt-interpretátor megformálásában. Vásáry a kutatók közé tartozó, nagy guruk egyike, ahogyan Liszt is az volt, és a mondák Doktor Faustusa is. A két korszakos remekművet, a h-moll szonátát (1853) és a Faust-szimfóniát (1854) sokan ikerkompozícióknak tekintik; részben a szonáta feltételezhető Faust-tematikája, részben a két monumentális darab hallatlanul koncentrált felépítése miatt. Vásáry Tamást idézve: „a h-moll szonáta nem hivatkozik ugyan szó szerint Goethe Faustjára, ám a hangjegyekben tévedhetetlenül rátalálunk a címzettekre, a tragédia három főszereplőjére: Faustra, Margitra és Mefisztóra”.
A sorozat második, november 2-i, A végzet című koncertjén a világhírű vendégkarmester, Oliver von Dohnányi, Dohnányi Ernő leszármazottja áll majd a dobogón. A zene tiszta világán átszűrve vizsgálja a háború és a béke viszonyát, a koncert fókuszába a holokauszt felfoghatatlanságát állítva. A hangversenyen ősbemutatóként hangzik el Tiszai Péter Vonószenekari concertója, mellyel kapcsolatban a szerző egy ellentmondásos vizuális élményről számolt be: „Régi könyvekben, múlt századi képeket keresgélve véletlenszerűen két kép került egymás mellé: az első egy régi képeslap volt, mely egy Ausztria és Németország határán lévő, meseszép tájat ábrázolt. Gyönyörű volt. A másik az auschwitzi táborban készült hírhedt fotó, az egymásra rakott halottakkal”.
A hangversenyen szintén elhangzó rendkívüli Liszt-zongoraverseny, a Haláltánc megírását egy hasonlóan szürreális élmény inspirálta: a pisai temető freskója, mely egyaránt jelképezi a halált, a tavaszt, az ifjúságot és a zenét. A zongoraverseny szólistája Farkas Gábor, Liszt-díjas zongoraművész lesz.
A zeneakadémiai koncertsorozat harmadik, december 3-i koncertjén Héja Domonkos vezényel, a hangverseny címe Szerelem és halál. Prokofjev csodálatos balettzenéje mellett Sosztakovics XV. szimfóniája hangzik majd el. Szimfónia, opera, dal, gyászének, szcenikus oratórium, szimfonikus költemény: zeneművek egész sorát inspirálta a veronai szerelmesek tragikus története. A Rómeó és Júlia-mesét a leghatásosabban végül Prokofjev fordította át a táncolható zene nyelvére. Ez a balett olyan években született meg, amikor a hatalom különösen agresszív módon határozta meg, hogy mi a művészet – Prokofjevnek éppúgy, mint Sosztakovicsnak.
2015. január 13-án Szépség és hit címmel hangzik el az Óbudai Danubia Zenekar őszi szezonzáró koncertje, Hámori Máté vezényletével. Az igazi, őszinte hit keveseknek adatott meg a mű-vészvilág nagyjai között, Liszt mellett közéjük tartozott Anton Bruckner is, akinek éteri VII. szimfóniája mellett Nielsen gyönyörű hegedűversenye is felcsendül majd. Mindkét mű az emberi nemességbe és szépségbe vetett hit zenei megvallása. A különleges igényű versenyművet Zalai Antal hegedűművész tolmácsolja a mának. A szülőföld az út kezdete és vége, még ha oly kacska-ringós is ez az út, mint Bartók Béla esetében, akinek a sors csak halála után adta meg a hazatérés kegyelmét távoli menedékéből. Bartók honvágytól gyötörve alkotta meg egyik legnagyszerűbb művét, a Concertót. A darab méltó zárása a Danubia Zenekar őszi bérletsorozatának a Zeneakadémián.

Az Óbudai Danubia Zenekar Íme, az ember! című bérletsorozata 2015 tavaszán újabb négy hangversennyel folytatódik: a zenekar sztárvendégei Kocsis Zoltán és Perényi Miklós lesznek. A hangversenyek helyszíne szintén a Zeneakadémia Nagyterme.

Schubert-sorozat a Budapest Music Centerben.
Der Morgen, der Tag, die Nacht – ez a tematikája a Danubia ősszel induló Schubert ciklusának. A Budapest Music Centerben színpadra kerülő három hangversennyel a zenekar nagysikerű Beethoven-sorozatát folytatják. A koncertek házigazdája továbbra is Eckhardt Gábor. A három részből álló őszi sorozat középpontjában álló bécsi mester portréja egy képzeletbeli nap nyomán rajzolódik ki. Hámori Máté művészeti vezető a napszakok mentén tematizálta a koncerteket: a reggel a Notturno éjjeléből indul a korai g-moll négykezes szárnybontogatásán át a nagy C-dúr szimfónia ragyogó napsütéséig; a második koncert az V. szimfónia játékos nappala és az oktett érett „délutánja”; az utolsó koncert a dalok és férfikarok intim éjszakája.
Ahogy megszoktuk, ízelítőt kaphatunk a szerző változatos összetételű kamarazenei, valamint vokális és nagyzenekari műveiből, a kezdeti lépésektől az érett kompozíciókig. A közismert, népszerű művek mellett zenei csemegék, ritkaságok tarkítják a műsort. Különösen érdekesnek ígérkezik az utolsó hangversenyen felhangzó dalok zenekari kíséretes változata. Ezt még maga Schubert sem hallhatta!

Bérletes hangversenyeken kívüli Danubia–koncertek.
Nyitottság, kíváncsiság jellemzi továbbra is az Óbudai Danubia Zenekart, hiszen – a tőle már megszokott módon – nem áll meg a klasszikus zene határainál, így a közönség a klasszikus koncerthelyszíneken kívül is találkozhat előadásaikkal.

A Danubia szerepet vállalt Witold Gombrowicz Operett című darabjának előadásában a Nemzeti Színházban, valamint közreműködik az Operaház Anyegin-balettjének tánckíséretében. A Danubia közreműködik Hegedűs Endre zenekari zongoraestjén 2014. szeptember 21-én a Művészetek Palotájában, és részt vesz a december 28-i Budapest Sportarénában zajló Beatünnepen is.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Könnyűzenei csemegék a CAFe Budapesten.

White Swan

Jazz, klasszikus, pop és világzene, irodalom, táncművészet, színház, képzőművészet, design és divat.