2017. október 20. - péntek

Ünnepelje 65. születésnapját a Budapest Bábszínházzal!

Kinyomtatom...
Budapest Bábszínház

Az Állami Bábszínház 1949. október 8-án nyitotta meg kapuit.

A jogelőd intézmény hagyományait őrző Budapest Bábszínház társulata az ezen a napon születetteket unokáikkal együtt hívja közös ünneplésre. Az Állami Bábszínház első műsorában három mesét tekinthettek meg a nézők: a Tavaszi virág, A kalács, valamint a Macskalak című történeteket. A rendező Körmöczi László, a díszlettervező Gábor Éva, a bábtervező Bod László volt, a zenét Ligeti György és Kósa Klára komponálta.

A jeles évfordulón szeretnék megajándékozni nézőiket. Várják mindazoknak az 1949. október 8-án születetteknek a jelentkezését, akik az előszületésnapi ajándékként október 7-én délután 3 órakor unokájukkal együtt szeretnék megtekinteni a Budapest Bábszínház idei első nagyszínpadi premierjét, a Gianni Rodari klasszikus meseregényéből készült, óvodásoknak és kisiskolásoknak készülő Hagymácskát!

A mese helyszíne egy különös ország, melyben zöldségek és gyümölcsök élnek. Hagymácska, Vadkörte, Alma néni, Tök úr és a többiek lehetnének akár boldogok is, ám uralkodójuk, az önhitt és korlátolt Citrom hercegnő citromkatonáival hatalmaskodik felettük, Paradicsom herceg pedig a Cseresznye grófnők nevében sanyargatja a népet. Amikor Hagymácska nagypapáját igazságtalanul börtönbe vetik, a kisfiú elindul, hogy kiszabadítsa. A nagy kalandhoz a többi gyümölcs- és zöldséggyerekkel együtt Cseresznye grófnő kisfia, a palotában nevelkedett Cserkó is csatlakozik. A bátor és nyílt szívű gyerekek közös erővel szembeszállnak a zsarnoksággal, a kalandos út végén pedig nemcsak Hagymapapa szabadul ki a börtönből, de az egész gyümölcs- és zöldségvilág megváltozik…
S hogy mi lesz a történet vége? Ha eljön a Bábszínházba, és velük együtt ünnepel, ez is kiderül!

A jelentkezés határideje: 2014. október 1. 16 óra.
A jelentkezés módja: Személyesen a Budapest Bábszínház (Budapest, Andrássy út 69.) jegypénztárában. Kérik, hogy személyi igazolványával azonosítsa születési dátumát!
Az első 65 jelentkezőt partnerével együtt vendégül látják az október 7-én 15 órakor kezdődő előadáson. A jegy más személyre nem ruházható át és más alkalommal nem használható fel.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hullám panoráma

Őszi programajánlatok Budapest egyetlen fedett élményfürdőjében, az Aquaworldben.

Grecsó Zoltán és Simkó Beatrix

A táncé a főszerep a Gárdonyi Géza Színházban.

Harsányi Attila

Október 16-án látható az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című darabja Harsányi Attila előadásában a Bethlen Téri Színházban.