2017. október 20. - péntek

Átadták az Év Pincészete-díjat a Koch Borászatnak

Kinyomtatom...
Koch plakát

„Az Év Pincészete-díjjal a Hajós-Bajai Borvidéket ismerték el.‟

Az Év Pincészete-díjat 2002-ben alapította a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége. A díjat a magyar borászatban irány-és mértékadó, legalább 50 hektáros birtokkal rendelkező borászatok kapják.
Az Év Pincészete ebben az évben a több borvidékünkön is tevékenykedő Koch Borászat lett, második helyezett a Frittmann Pincészet, harmadik a Béres Szőlőbirtok és Pincészet. A díjátadásra Borotán, a Koch Borászat székhelyén - Hajóstól néhány kilométerre – került sor.

„Az Év Pincészete-díjjal az egész Hajós-Bajai Borvidéket ismerték el‟ - mondta Koch Csaba, a rangos hazai elismeréssel idén kitüntetett borász, az Év Pincészete-díj ünnepélyes átadóján. A szőlőművelési innovációjáról is ismert, több nemzetközi nagy arannyal díjazott hajós-bajai borászt Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, Dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke és Dr. Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke is méltatta. Koch Csaba a hajós-bajai terroir, a talaj és a klíma előnyeinek kiemelése mellett felvázolta a hazai borágazat további fejlődésének lehetséges útjait is. A lehetőségekről emlékezett meg a szakma mintegy 300 képviselője előtt Dr. Trócsányi László igazságügy-miniszter és Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára is, utóbbi köszöntésében kiemelte, hogy Koch Csaba nem megváltoztatni, kihasználni akarja a természetet, hanem ápolni és együtt élni vele. A bor és gasztronómia fejlődésének további lehetőségeiről már nem csak beszélgettek: a Koch Borászat impozáns borsorához Kovács Lázár mesterszakács komponált illő ételeket, de a sorból természetesen nem maradhatott ki a bajai halászlé és sváb ételkülönlegességek sem. A szakmai sajtó és a borágazat képviselői közül többen végigkóstolták a Koch Borászat díjnyertes borait, és örömmel nyugtázták: nem véletlenül részesült díjesőben az elmúlt években a borotai pincészet.

A borotai központú Koch Borászat a Hajós-Bajai borvidékhez tartozik, amit egy 40 hektáros, összefüggő szőlőterület ölel át, alig egy kilométerre Borota községtől. VinArt néven működő pincészete Nagyharsányban, a Villányi borvidéken található. A pincészethez tartozó kiváló fekvésű szőlőültetvények a Villanyi borvidék egyik legjobb termőhelyen, a diósviszlói Imrevölgyben találhatóak.
A borászat éves termelése kb. 800 ezer palack minőségi bor.

Az eddigi díjazottak:
2014 Koch Borászat, Hajós-Bajai Borvidék
2013 Ikon Pincészet, Balatonboglári Borvidék
2012 Mészáros Borház, Szekszárdi Borvidék
2011 Thummerer Pincészet, Egri Borvidék
2010 Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pannonhalma-Sokoróaljai Borvidék
2009 Szöllősi Pincészet, Ászár-Neszmélyi Borvidék
2008 Vylyan Zrt, Villányi Borvidék
2007 Bock Pincészet, Villányi Borvidék
2006 Garamvári Szőlőbirtok, Etyek-Budai Borvidék, Dél-Balatoni Borvidék
2005 Disznókő, Tokaj-Hegyaljai Borvidék
2004 Neszmély Hilltop Borászati Zrt, Ászár-Neszmélyi Borvidék
2003 Oremus Szőlőbirtok, Tokaj-Hegyaljai Borvidék
2002 Nagyrédei Szőlőskert Rt., Mátraaljai Borvidék

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

www.facebook.com

Megrendezik hazánk legnagyobb sajtünnepét.

logó

Az eseményen 14 borászat vesz részt, szigorú szakmai bírálaton kiválasztott boraival.

Jókuti András

Legizgalmasabb gasztrokalandjairól sztorizott Jókuti András, a Világevő blog közismert szerzője a Dreher Talks eseménysorozat első állomásán, a Stex Házban.