2017. október 18. - szerda

Aranykor - Szőnyi István (1894-1960) jubileumi kiállítása.

Kinyomtatom...
Aranykor plakát

Harminc év után újra Szőnyi István-kiállítás Budapesten.

Aranykor címmel nyílik kiállítás Szőnyi István műveiből 2014. november 5-én 17.30 órakor a Balassi Intézetben. (1016 Budapest, Somlói út 51.) A tárlat a 120 éve született festőművész munkásságát és életét mutatja be festmények, fényképek, levelek, valamint a művész személyes tárgyainak segítségével. A kerek évforduló mellett, a Holokauszt Emlékévben a kiállítás aktualitását adja az a tény is, hogy Szőnyi István és családja a második világháború alatt végzett embermentő tevékenységéért megkapta a Világ Igaza címet.

Szőnyi István, a XX. századi magyar festészet kiemelkedő képviselője 120 éve született. Annak a generációnak a tagja, akik egészen fiatalon megfordulhattak a háború előtti Nagybányai Művésztelepen, ha rövid időre is, de átérezhették szellemiségét, megmerítkezhettek különleges aurájában, találkozhattak az alapító mesterekkel és az újító fiatalokkal. Az ott szerzett inspirációkat jó mélyen kellett elraktározniuk, mert az alig megkezdett tanulmányokat a háború derékba törte. A szolgálatból visszatérve szinte mindenki vidéken szeretett volna letelepedni, önkéntelenül, vagy tudatosan kutatva azt az elveszett Aranykort, amelyet a háború előtti Nagybánya testesített meg. Szőnyi István 1924-ben megházasodott, Bartóky József író leányát, Melindát vette feleségül, közös életüket a Bartóky család zebegényi nyaralójában kezdték „paradicsomi” körülmények között, eleinte víz és villany sem volt a házban. Szőnyi István a dunakanyari kis faluban rátalált a maga elveszett Nagybányájára, meglelte a teljességet. Itt bontakozott ki művészete, itt születtek legjelentősebb képei. Gazdag életművéből most egy reprezentatív válogatást láthatnak, amellyel remények szerint sikerül felidézni a Szőnyi István által újra megteremtett Aranykort.

A tárlat több közintézmény – többek között a Szépművészeti Múzeum, a Budapesti Történeti Múzeum, a szentendrei Ferenczy Múzeum, a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum, a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum -, valamint magánszemélyek együttműködésével valósulhat meg. A tárlaton a közismert és a nagyközönség által eddig nem látott alkotásokon kívül fotók, levelek, személyes tárgyak segítségével engednek bepillantást a művész mindennapi életébe, alkotói folyamataiba. A kiállítás kurátora Köpöczi Rózsa művészettörténész, a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum vezetője.

A kiállítást Szörényi László irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Szőnyi család közeli barátja nyitja meg 2014. november 5-én 17.30 órai kezdettel. A megnyitón fellép a Jazzation acapella együttes. A kiállítás 2015. február 1-ejéig tekinthető meg a hét minden napján 10-18 óra között, díjmentesen.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

logó

4 kontinens kiállítói Budapesten a Millenárison.

plakát

Újra jelentkezik a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Textúra elnevezésű előadássorozata.