2017. október 19. - csütörtök

Téli álmot alszik a Park

Kinyomtatom...
Budapest Park logó

Nyolcvan intenzív koncertnap után lezárta az idényt a Budapest Park.

Április végétől szeptember végéig 330 ezren szórakoztak a legnagyobb szabadtéri bulihelyen. Szeptember 23-26. között a Kapuzárási Piknik Fesztivál keretein belül, Magyarország legsikeresebb zenekaraival zárta az idényt Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park.

A tavasztól őszig zajló koncertfolyamban 165 zenekar és mintegy 50 DJ lépett fel a 80 koncertnapon, köztük 7 országból érkező 26 nemzetközi zenekar is járt a Parkban. A 2015-ös szezonban összesen 330 ezer látogató volt kíváncsi a programokra, s idén köszöntötte a Park a kezdetek óta számolt 1 milliomodik látogatót.

Alaposan próbára tették a fellépő zenekarok a szervezőket. Az egyik idei fellépő saját maga szerette elkészíteni a fellépés előtt a popcornt, és ezt a tevékenységet csakis számlával igazolva, aznap vásárolt, kifejezetten digitális kijelzős mikrohullámú sütővel volt hajlandó végezni. Rengeteg riderben szerepeltek nehezen beszerezhető termékek. Előfordult, hogy a zenekar a teljes étel-ital bekészítését, valamint egy teljes professzionális konyhaberendezést hozott magával kamionnal. Ebben az esetben természetesen a séf és a teljes konyhaszemélyzet is az utazó stáb része volt. Olyan fellépő is volt, aki 95.000 forintos pezsgőből rendelt több palackot, mások pedig annyira szerények voltak, hogy egy ilyen palack árának a feléből is jól érezték magukat egy 10 fős stábbal. Akadtak olyan előadók is, akik annyira komoly bulit terveztek, hogy a riderben a főhős részére kettő, azaz 2 (!!!) db meghatározott márkájú alsónadrágot kértek a szintén meghatározott márkájú zokni és póló mellett.

A Budapest Park komoly szerepet vállalt a társadalmi felelősségvállalás terén is. Az öt alkalommal megrendezett, gyermekprogramoknak helyt adó Pöttömkertben folyamatosan érkeztek az adományok a Vöröskereszt részére. 282 000 Ft gyűlt össze a Wellhello májusi koncertjére vásárolható speciális, 47 000 Ft-os páros VIP belépőből, melyet a Park a Bátor Tábor Alapítvány részére ajánlott fel. Az ifjú tehetségeket felkaroló Cseppkő Alapítvány diákjai pedig a Halott Pénz koncertjén élhettek át feledhetetlen pillanatokat a zenekarral a színpadon.
Most tehát bezárnak a Park kapui, de 2016. április végén, a tavaszi napsütéssel újraéled majd a bulihely.

Még nem értékelted

Hirdetés