2017. október 22. - vasárnap

Legyünk együtt, és közös lesz az ünnep

Kinyomtatom...
Somnakaj jelenet

20. Zsidó Kulturális Fesztivál - 2017. szeptember 3-14.

Mint húsz éve mindig, a nyár idén is a zsidó kultúra ünnepével búcsúzik Budapesttől. A fővárosban szeptember 3-14. között tart a Zsidó Kulturális Fesztivál, amely mára Európa legnagyobb és legelismertebb zsidó kulturális programsorozatává nőtte ki magát.

A korábban Zsidó Nyári Fesztiválnak nevezett rendezvény szervezői a nyitottságot, sokszínűséget, toleranciát, egymás elfogadását és a békés együttélést hirdető zsidóság arcát mutatják meg, mert azt vallják: a kultúrában úgy találhatunk egymásra, hogy közben megmaradhatunk saját magunknak. A Zsidó Kulturális Fesztivál sikereinek köszönhetően kaphattak teret azok az immár méltán népszerű zsidó kulturális rendezvények, színházak és kisebb fesztiválok, amelyek egész éven át izgalmas élettel töltik meg a lendületesen fejlődő zsidónegyedet. A fesztivál – amely évről évre felvonultatja a zenei és színházi élet nagyságait – az elmúlt évekhez hasonlóan számos könnyű- és komolyzenei koncerttel, színházi és irodalmi programmal várja az érdeklődőket a fesztiválnak otthont adó, különleges varázsú, gyönyörű helyszíneken.

A Zsidó Kulturális Fesztivál tematikájából és széles, izgalmas programkínálatában mindenki megtalálja a neki való eseményeket, ahol egyszerre otthonosan közeli és izgalmasan távoli közösségekben érezheti magát. A szervezők idén is szeretettel várnak mindenkit, kicsiket és nagyokat egyaránt, mert a hazai és külföldi, zsidó és nem zsidó fellépőket, zenészeket, művészeket fölvonultató fesztivál célja a zsidó kulturális örökség megőrzése, minél szélesebb körrel való megismertetése, hiszen a magyar zsidóság és a régió kultúrája mindannyiunk közös kincse.

A fesztivál „előprogramjaként” augusztus 27-én a Frankel Leó úti Zsinagógában egy vidám nyárbúcsúztató klezmerestre várjuk a közönséget.
A Dohány utcai Zsinagógában láthatják a Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár közös koncertjét, a Trio Midnight Szakcsi Lakatos Bélával és Tony Lakatossal a magyar táncdalszerző, Gábor S. Pál örökzöld dalait idézi meg. Egymásra talál Gershwin zenéjében a Budapest Jazz Orchestra és Joanne Faulkner amerikai jazz-díva, valamint Balázs János zongoraművész. A Sabbathsong Klezmer Band és a 100 Tagú Cigányzenekar egy nagy zenei utazásra visz el Budapesttől Jeruzsálemig, Koncz Zsuzsa és zenekara pedig legutóbbi lemezének dalaiból és nagy slágereiből hoz összeállítást. Révész Sándor két kiváló zenésszel kiegészülve a „Rock and Roll közlegények” című műsorával lép a közönség elé, Európa három vezető kántorának – Shmuel Barzilai, Nikola David, Nógrádi Gergely – koncertje pedig egyszerre lesz ünnepélyes, könnyed és fennkölt.

Izgalmas és látványos színházi produkciókat láthatunk a Goldmark teremben, ahol színpadra állítják többek között Karinthy Ferenc egyik drámáját, Nóti Károly leghíresebb bohózatát, de megnézhetik a Somnakaj című cigány musicalt, amelyben közreműködik többek között Oláh Gergő, Falusi Mariann, Tintér Gabriella és Szirtes Edina Mókus is. Sass Sylvia ária- és dalestjét Hauser Adrienne zongorakíséretével szintén ezen a helyszínen hallhatják. Különleges zenei kalandozásokra hívjuk a közönséget a Bethlen téri és a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógába, ahol például Máramaros eltűnt zsidó közösségének népköltészeti emlékei szólalnak meg újra, Malek Andrea éneke ötvözi majd a jazzt a népzenével. Seress Rezső dalai Óbudán hangzanak föl Fesztbaum Béla tolmácsolásában, a Magyar Rádió Márványtermében Korcsolán Orsolya hegedűművész hangversenyét élvezhetik.
Finoman szól majd a jazz, a klezmer, a hegedű és a zongora, dübörög a rock and roll, slágerek szállnak az éjben: ezt kínálja az eleven, kortárs közép-európai zsidó kultúra, ahogyan a szemünk előtt zajlik éppen.

A Fesztivál helyszínei:
Dohány utcai Zsinagóga, Goldmark terem, Hegedűs Gyula utcai Zsinagóga,
Bethlen téri Zsinagóga, Frankel Leó úti Zsinagóga, Óbudai Társaskör,
Magyar Rádió Márványterem
Bővebb információ és jegyek itt és itt.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

fotó: BalazsIstvanBalazs

Az egyszeri előadás szereplői: Bata Éva, Bárnai Péter, Soós Attila.

logo

Meghökkentő helyszínek, rendhagyó kísérletek, kihagyhatatlan programok a Fesztivál utolsó négy napján is, szerte a városban!

www.facebook.com

Megrendezik hazánk legnagyobb sajtünnepét.