2017. október 22. - vasárnap

Obama lenne az utolsó amerikai elnök?

Kinyomtatom...
Száz méterre a világvégétől

Lassan itt a 2012 és Roland Emmerich (Godzilla, A függetlenség napja, Csillagkapu) rendező időszerűnek látta megfilmesíteni mi történhet akkor ha beteljesül a jóslat és valóban elérkezik a világ vége.

Arról, hogy miről lesz híres 2012 azt még pontosan nem tudjuk, talán akkora készül el a 4-es metró Budapesten vagy az új Corvin sétány; mégis ami legtöbbünket izgathat, hogy miért ér véget december 21-én a maják naptára. Erre a tényre később több elmélet is épített és egyesek szerint a világ a mai formájában meg fog szűnni. A 2012 című filmben most ezt élhetjük át.

Roland Emmerich mindent megtett azért, hogy ne egy sci-fit lássunk a vásznon, hanem egy teljesen elhihető történetet. Ilyen például az amerikai egyesült államok elnöke, akit Danny Glover egy fekete színész játszik (Barack Obama 2012-ig lesz elnök).
A film továbbá bővelkedik a 3D-s modellekkel és animációkkal, amik nagyon igényesen és szépen lettek megvalósítva. Egyáltalán nem érződik a valódi és a virtuális világ közötti különbség.

A történet Jackson Curtis-en (John Cusack) egy elvált írón keresztül mutatja be az eseményeket. A karakter és az elgondolás jó, de a volt feleségét játszó Amanda Peet eléggé gyengén játszik, de ami még ennél is idegesítőbb, hogy az akciójelenetek teljesen kiszámíthatóak lettek. Jackson ugyanis az utolsó pillanatban rájön, hogy a kormány már tudatában van az apokalipszisnek és titkos hajókat (bárkákat) építenek, amelyeken megmenthetik az emberiség egy részét. Ezért gyorsan elindul megmenteni családját, miközben a föld felszíne kezd kettészakadni. Így tizedmásodperceken múlik, hogy megmenekülnek-e a haláltól, ami egyrészt nem csak a film hihetőségén ront, hanem sajnos egyenesen röhejessé is teszi ezeket a jeleneteket.

Száz méterre a világvégétőlSzáz méterre a világvégétől

Igaz Jacksonék családi előzményei jó példája egy emberi sorsnak, a film még ennél is tovább megy és bemutat pár jellegzetes emberi viselkedési formát. Pont olyanokat, amik a mostani társadalmunkban is jelen vannak. Ilyen például, amikor elkezdik építeni a hajókat teljes titkokban és aki bármiféle információt ki akar szolgáltatni azt megölik. Továbbá, hogy erre a bárkára csak a pénzes befolyásos emberek juthattak be. Az átlag emberek ottmaradtak a földön. Így a film egy kicsit tanítani is próbál, ha valóban bekövetkezik a tragédia, akkor már ne essünk bele ilyen hibákba.

Kissé ironikusnak éreztem a film végén a happy endet. Mindenki örül, hogy megmenekült a pusztulástól és Jackson is újra együtt lehet családjával, csak éppen azt felejtik megemlíteni, hogy közben az emberiség 99%-a elpusztult.

8/10 pont

2012 - amerikai-kanadai filmdráma, 158 perc, 2009
rendező: Roland Emmerich
szereplők: John Cusack (Jackson Curtis), Thandie Newton (Laura Wilson), Amanda Peet (Kate)

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Dzsungel: ausztrál-kolumbiai koprodukcióban készült film.

plakát

Budapesten forgatott filmmel indult a Spanyol Filmhét az Urániában.