2017. október 18. - szerda

El Camino - 3.

Kinyomtatom...

Hol hagytam abba??? Ugye ott, hogy a francia hölggyel megbeszéltük, hogy ilyen csendes, hagyományos szállásra vágytunk. Én megnéztem a városkát, a Santa Maria templomot is kinyitották, így oda is bekukkantottam. Még mindig meglep a templomok erődszerűsége, s azok a tömzsi oszlopok. Érdekes, hogy a platánfákat itt rettenetesen megmetszik, szegényeknek vastag törzsük van és göcsörtös, gumós ágaik, rövidek, s nagyon kis levelek zöldellnek mostan, én sajnálom őket, a margitszigeti testvéreikhez képest, ezek olyan "gnómok". Mindenesetre szépen összeérnek az ágaik, gondolom nyáron zöld sátrat alkotnak a padok felett.

A város kicsi, a központja kedves. Ezután a séta után az igen kedves Carl megmasszírozta a lábamat, igen jól esett, aztán asztalhoz ültünk, ettünk, amikor berobbant egy fiatal férfi, spanyolul mondta, mondta, ellopták az összes iratát, valami számítógépes kütyüt, bent a városban. Míg ezen borzadoztunk, a kedves Carla odaült mellém és nekem is elmondta, hogy nagyon, nagyon vigyázzak az övtáskámra, még éjjel is, mert… No és közben leballag egy fiatal srác az emeletről teljes menetfelszerelésben. Mindenki paff lett. Hova megy, kérdezte Carla. Zavarodottan beszélt, erre Carla félrevonta, beszélt hozzá és elkísérte - szerintem az orvoshoz. Közben Carl utána nézett: A szobában vizes volt az ágy, s idegen ágyhuzatot rejtegetett a srác a kabátjában. Én azt hittem ivott, de azt mondtak nem, vagy napszúrás vagy drog, vagy nem komplett. Mindenesetre nagy kő esett le a szívemről utólag, mert az én szobámban aludt volna. Carl és az időközben visszaérkezett Carla mesélt egy-két furcsa vendégről. Borzongtunk egy kicsit, aztán Carla elköszönt; mentünk lefeküdni. Alig tettem le a fejem, amikor kopogtatást hallok a bejárati ajtón. A kopogtatás egyre ismétlődik, egyre hangosabb; két német nő kilopakodik a szobából, hogy megnézze mi az, de nem látnak semmit, tovább nem mernek menni. Kis idő múlva, policia, policia hallom, őrült hangzavar. A spanyolok mondják, mondják. Én csak azt értem, nombres, names, Jezus Krisztus. Ez a visszatérő számomra érthető szöveg. Alvásról nem volt szó, éjfélkor bejött hozzam Carla, no problem mondja nekem. Egy német nővel tőrtént valami és a rendőrség ide jött hozzá, mert Ő beszél németül... No problem mondogatja és jó éjszakát kívánunk egymásnak.

Másnap reggel későn indultam, nem tudtam dönteni, hogy mit tegyek, St. Juan de Ortega-ban akartam megszállni, de az éppen zárva van. A térkép elborzasztott, olyan meredek szakaszokat ábrázolt. Amíg a békés szőlőültetvények és gabonatáblák között gondolkodtam, az úton jó kedvem lett, az idő is szép volt. Nekivágtam Villafranca Montes de Oca után az útnak, nem mondom, hogy nem volt emelkedő és lejtő, de kibírható. Az erdőben új utat csinálnak, hát az bizony borzasztó, de amúgy igen kedves erdőcskéken vezet át az út. Ami fölött nem tudok napirendre térni: útközben van egy emlékmű az 1936-os év elesettjeinek. No most vagy elvitték az emlékművet és egy beton oszlop maradt ott a helyen, vagy ez az emlékmű = borzasztó. Én lefele ballagva a hegyről halkan elénekeltem a "Madrid határán.."

Az albergue-n az utolsó előtti matracot megkaptam. A "szénapadláson" = modern teremben függőleges létrán kell felmászni a tetőtérbe, olyan alacsony, hogy nem lehet felállni. Éjszaka iszonyú meleg volt - milyen lehet nyáron... Aztán a vizet akkor zárták el, amikor beszappanozva álltam a zuhany alatt... Aztán már csak az történt, hogy mire a vacsoráról megérkeztem, egy ázsiai srác kitúrt a helyemről, éjszaka ott szuszogott 3 centire tőlem, aztán legurult a fekhelyéről az én matracomra... szóval felejtendő hely.

Reggel hideg és köd. Fél tízig bandukoltam erőltettet menetben más után. Aztán kisütött a nap, gyönyörű zöld dombos vidéket láttunk. Jó hogy kigyönyörködtük magunkat, mert a Burgszba vezető út = rémes, semmi El Caminos hangulat, megsebzett, feltúrt, kizsarolt táj ....
A Katedrális Burgosban csodás és a többi épület is. Meg kell nézni. Az albergue jó, hideg, meleg víz és Internet...

Még nem értékelted