2017. október 19. - csütörtök

El Camino - 5.

Kinyomtatom...

Hontaras reggel: szemerkélő eső. Megteszem a védőintézkedéseket (esőkabát, esővédő-takaró a hátizsákra) - no de a lábaimmal mi lesz? Nem megyek messzire, biztatom magam, csak kilenc kilométerre és ott megszárítkozom.

Igen ám, de már 9 órakor ott vagyok, várjak 13-ig? Mire? Továbbindulok, bár az ég nem kecsegtet sok jóval. Baktatok végig Costrojeriz-en. Baktatok. Bank is kellene, nézelődök - és ott egy esőnadrágokat lenget a szél. Kis boltocska az utcáról nézve, de belül tágas. Egy idősebb hölgy és egy nála is idősebb férfi a boltos. Leteszem a pultra a nadrágot, fizetek és én vagyok a világ egyik legboldogabb embere... Megyek föl a dombon - mert Castrojeriz lent van a Meseta egyik mélyedésében - izzadok, de boldog vagyok. Nem telik bele egy óra, máris kipróbálhatom az új szerzeményt - pont jó. Az eső csak csendesen szemerkél, gondolom nem akarja elvenni a jókedvemet, hogy már az első használatnál kiderüljön, nem is olyan vízálló. DE AZ !!!!

Itero de la Vega a cél - felújított szállás, az udvar egy építkezés utáni ha nem is szeméttelep, de rendezetlen terep - mondjuk így. Mindenki mos és tereget és amikor kisüt a nap, rohan kiteregetni, amikor elkezd esni, rohan a ruháit leszedni - őrült, mondogatjuk. Van menü, sokan ezt esszük. Nincs a helynek hangulata. A településnek sem, körbejárom, de semmi sincs, csak alacsonyan szálló ... szag, azaz eső lesz (mondja a magyar).

Másnap minden szívfájdalom nélkül indulok útnak, semmi érdekes nem történt. Fromistába igyekszem, nagy terveim vannak - városnézés és egyebek, hogy aztán tovább menjek.

Nemsokára rajtam a nadrág, az eső kitartóan szemerkél és a szél is kellemetlenül fúj. A táj elveszik a szemerkélő esőben, búzaföldek, búzaföldek, búzaföldek és tócsák, amiket kerülgetek.

Fromista - bankautomata - erről majd máskor, de tanulságos eset, az biztos.
A templomba benézek, nincsenek sokan, sőt nincs is a közelembe zarándok. Ez most kicsit zavar, mert nem találok jelzést, merre tovább. Elindulok két irányba is, de visszaküldenek. Szerencsémre -egy kicsit hóbortosnak tűnő - német akad az utamba. Addig nem ráz le, amíg meg nem találjuk az utat - gondolom - de nem akar lerázni, végül jó felé vesszük az irányt. Csak ez egy most épülő út, esett az eső és most is esik. 1-1 kg sár mindkét bakancsomon, hihetetlen. Így ballagok kb. fél kilométert és jobb az út. Még három kilométer - mondogatom és szállás. A szállás egyszerű, kb. 20 ágy van benne és összesen talán 8-an. Hideg és nincs hangulat, de csinálunk, egy kis főzőcskélést; egy kis duma. Szóval minden oké - csak hol fognak megszáradni a ruháim???

Pünkösd vasárnap. Szemerkél az eső, és semmi ünnepi hangulat. Fél 12 órakor a szállás előtt vagyok, pár perc múlva érkeznek a többiek is sorban. Úgy látom, mindenki egy kis "melegségre vágyik". Kedves apácák fogadnak bennünket teával - és engem magyar köszöntessél. Egy magyar, aki évekkel ezelőtt jött Budapestről. Jólesik a magyar szó és üdvözlet. A szállás barátságos, tiszta.

A város neve: Carrion de los Condes. A nap néha kisüt és én kicsit körbenézek: hangulatos, de olyan alvó városka lehet. Most éppen "mezőgazdasági napokat" tartanak. Új gépek - traktorok, vetőgépek stb. - fantasztikusak, és régiek is. Megcsodálom a régi vetőgépet, apámnak is ilyen volt, csak nagyobb méretű. Itt a szekereknek két hatalmas kerekük volt, a kosarak meg nem nagy átmérőjűek, de mélyek. A régi épületet - a templomok is - beleépülve más épületekbe. Olyan kesze-kusza az egész, vannak szép új részek és igen elhanyagoltak is. Leballagok a folyópartra, egy halász, üresen ásít a sportcsarnok (focipálya, tenisz pálya stb.) alig vannak az utcán.
Elmegyek a zarándok misére. A mellettem levő idős férfi mindent végigénekel ... nézem az aranyozott oltárt…
Meg sütkérészek a napon, aztán nagy bekévél elalszok.

Még nem értékelted