2017. október 19. - csütörtök

Eperjesi Ágnes: Ezek

Kinyomtatom...
Időpont: 
2010. március 4 - 2010. március 24

Március 4-én, csütörtökön Vajda Éva újságíró nyitotta meg Eperjesi Ágnes Ezek című képzőművészeti kiállítását FUGA - Budapesti Építészeti Központban.

"Eperjesi Ágnes képzőművész a művészet mindenkori kampánycsendjében ezúttal a csoportképződés és a felelősségvállalás kényes kérdéseire reflektál. Az ezekre adott egyéni és csoportos válaszok alkotják a társadalom kötőszövetét, amely annyira része a mindennapjainknak, mint a levegő, amit beszívunk. A kiállításon látható munkák mind olyan képi és verbális metaforákkal dolgoznak, amelyek a nézőpontok relativitására mutatnak rá. Többféle értelmezést, választást kínálnak. Ugyanaz a dolog nemcsak mindenki számára más és más, hanem ugyanaz az ember is képes másmilyennek látni ugyanazt, attól függően, hogy honnan nézi, vagy mit akar látni.

Eperjesi korábbi munkáiban ez a probléma az észlelés és a befogadás szubjektivitása köré szerveződött. Mostani kiállításán egyéni szerepek, viselkedésminták felé tolódik el a hangsúly, amelyek összeadódva reflektálnak - a mai magyar, meglehetősen apolitikus kortárs képzőművészetben egyébként szokatlan módon – a minket körülölelő közéleti valóságra. A puszta észlelés nem elég, értelmezni vagyunk kénytelenek. A kérdés az, hogy ezt önkritikusan vagy önigazoló módon tesszük-e?

A kiállításon interaktív fényinstallációk és egy, a vászon mindkét oldaláról értelmezhető videómunka látható. A néző saját részvétele nélkül a művek láthatatlanok maradnak, a befogadás első lépéseként a látogató aktív közreműködése szükséges. Hogy utána mi történik, vagy történik-e valami, az magánügy. Vagy közügy. Esetleg mindkettő egyszerre. Értelmezés és nézőpont kérdése, a válasz és a választás Önökre van bízva." - Vajda Éva

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (2 szavazat)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

logó

4 kontinens kiállítói Budapesten a Millenárison.

plakát

Újra jelentkezik a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Textúra elnevezésű előadássorozata.