2017. október 17. - kedd

Szentgyörgyi József kiállítása

Kinyomtatom...
Időpont: 
2010. május 7 - 2010. május 21

Szentgyörgyi József Munkácsy-díjas festő neve nem ismeretlen a III. kerületben, hiszen 1972 óta vezeti a Képzőművész kört. Kezdetben a Hajógyári-szigeten, majd a Zichy-kastélyban, s immár 23 éve a Békásmegyeri Közösségi Házban leltek otthonra.

Büszkén mondhatja, hogy már számos tanítványa is nevet szerzett magának, így alkotóként és tanárként is elégedett lehetne, ha ezt a luxust megengedné magának. S bár magánemberként kedélyes és kiegyensúlyozott alkat, s szakmai téren sincs oka panaszra, a képeiben tetten érhető a tépelődő, örökös harcot vívó művész. Alkotásain a színek és fények vívnak egymással, s ez a gonoszt megtestesítő feketeség elleni küzdelem teszi oly drámaivá a képeit, arról árulkodva, hogy lelke mélyén maga is tépelődő, lázongó művész, aki sohasem elégedett, igyekszik minden erejével küzdeni a mindennapok fájdalmai, szenvedései ellen. A felizzó fények pedig a reményt testesítik meg a képein, amely nélkül nem élhetünk.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

logó

4 kontinens kiállítói Budapesten a Millenárison.

plakát

Újra jelentkezik a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Textúra elnevezésű előadássorozata.

plakát

Művészek: Nagy Zsófia Magdolna, Pelcz Benjámin, Tollas Erik.