2017. október 18. - szerda

7. Veszprémi Ünnepi Játékok

Kinyomtatom...
Időpont: 
2010. július 29 - 2010. augusztus 1

A Veszprémi Ünnepi Játékok 2004. augusztusában debütált a Veszprémi Vár csodálatos barokk főterén, a Szentháromság téren felállított színpadon.

Mintegy kétezer néző ünnepelte a nyitányon fellépő Jose Cura-t (aki idén ismét venége lesz a feszitválnak) és a Nemzeti Filharmonikusokat dirigáló Kocsis Zoltánt.
Az azóta eltelt hat évadban számos nemzetközi produkció sikerével írta be nevét a Veszprémfest a magyarországi fesztivál-térképre, illetve a zene-rajongók hangverseny-naptárába. Al di Meola, Roby Lakatos, Snétberger Ferenc, Bobby McFerrin, Paco De Lucia, Richard Bona, Presser Gábor, Zorán, a Manhattan Transfer, Wayne Shorter, a New York Voices, Barbara Hendricks, és Joey DeFrancesco fellépése, Joe Zawinul élete utolsó koncertje, Rost Andrea, Ramon Vargas, Herbie Hancock, Richard Bona, Paolo Gavanelli Verdi Rigoletto-ja, vagy a Nemzeti Filharmonikusok és Miklósa Erika Éj Királynője Mozart Varázsfuvolájában, West Side Story, The Gipsy Kings, Jan Garbarek, Candy Dulfer, Maceo Parker vagy Salif Keita koncertje olyan pillanatok voltak, melyek valóban a zene ünnepei.
A Veszprémi Ünnepi Játékok fesztiválja a vár történelmi környezetében valósul meg. A rendezvények háttere, természetes díszlete a püspöki palota gyönyörű barokk épülete.
A rendezvény rossz idő esetén is megrendezésre kerül, kirívóan rossz idő esetén a koncert a Veszprém Arénában kerül megrendezésre!


PROGRAM

Július 29. (csütörtök), 20:00 - Chick Corea Freedom Band
Kenny Garrett, Christian McBride & Roy Haynes

Közreműködik:
Chick Corea - zongora, billentyűs hangszerek
Christian McBride - bőgő
Kenny Garrett - alt szaxofon
Roy Haynes – dob

Az amerikai jazz zongorista Chick Corea nevével fémjelzett új formáció a THE FREEDOM BAND ad koncertet Veszprémben. Ebben a felállásban először játszanak hazai színpadon. A 21. század egyik legtermékenyebb jazz zongoristájának új quartettjében olyan nagy nevek sorakoznak fel, mint a szaxofonos Kenny Garrett, a bőgős Christian McBride vagy a legendás, immár 85 éves dobos: Roy Haynes. Garrett és McBride korábban már játszottak Corea Five Peace Band és a Remembering Bud Powell nevű formációjában is. Ez utóbbinak egykor Roy Haynes is tagja volt. Az egyik legtöbb felvételen hallható dobos, Corea mérföldkőnek számító 1968-as Now He Sings, Now He Sobs felvételén szintén közreműködött. Corea eddig 16 Grammy- díjat valamint 50 Grammy-jelölést kapott. 2005-ben a németországi Ruhr Piano Festival Díját vehette át, melyet először adtak jazz zongoristának, 2006-ban pedig neki ítélték a Nea Jazz Masters díjat, ami az amerikai jazz-színtér legrangosabb elismerése. 2010-ben a Five Peace Band Live c. albumát a legjobb instrumentális jazz album kategóriában jutalmazták Grammy-díjjal.

Chick Corea

Kenny Garrett 1960-ban Detroitban született. Apja asztalos volt, aki hobbiból tenor szaxofonon játszott, így már korán felkeltette fia érdeklődését a hangszer iránt. 1978-ban csatlakozott a Duke Ellington Orchestra-hoz, később Mel Lewis-szal és a Dannie Richmond Quartettel zenélt együtt. Első saját albumát 1984-ben rögzítette Introducing Kenny Garrett címmel. Legjelentősebb felvételei a Pursuance: The Music of John Coltrane (1996), és a Songbook (1997) amit Grammy-díjra is jelöltek. A sokak által Miles Davis utolsó szaxofonosaként emlegetett Garrett 5 évig dolgozott együtt a legendás trombitással. A Human Nature c. kompozícióban hallható hosszú szólói máig emlékezetesek. A legtöbbször afrikai sapkát viselő szaxofonos az Amandla valamint a Miles & Quincy Live At Montreux c. albumokat még Miles Davis-szel készítette. Az 50 éves művész pályafutása során mindig nagyszerű zenészekkel dolgozott együtt, többször fellépett Art Blakey, Freddie Hubbard, , Woody Shaw, McCoy Tyner, Pharoah Sanders, Brian Blade, Marcus Miller, Chick Corea, John McLaughlin és Herbie Hancock társaságában.

Christian McBride napjaink egyik legnépszerűbb bőgőse. Olyan művészekkel játszott lemezen vagy színpadon, mint David Sanborn, Chick Corea, Chaka Khan, Natalie Cole és George Benson, de megfordult már Diana Krall, Herbie Hancock és Sting kísérőzenekarában is. Egyaránt otthonosan mozog a pop, a soul, a jazz és a klasszikus zenében, többször kísérte Kathleen Battle világhírű operaénekesnőt is. Akusztikus és elektromos bőgőn egyaránt virtuóz, átütő zeneisége mind stílusát mind játéktechnikáját meghatározza. Játéka tiszta és szenzációsan egyedi. Generációja legjobb bőgősének tartják. Legutóbb Pat Metheny és Bruce Hornsby triójában valamint Queen Latifah oldalán tűnt fel. 2006-ban a Los Angeles-i Filharmonikusok kreatív igazgatójává nevezték ki. 2008-ban a fúziós jazzt játszó Five Peace Band nevű formációhoz csatlakozott, ahol zenésztársai John McLaughlin, Chick Corea, Kenny Garrett és Vinnie Colaiuta (akit a 2008-as veszprémi Herbie Hancock-koncerten már hallhattunk) voltak.

Roy Haynes – amerikai jazz dobos a jazz történelem egyik legjobban foglalkoztatott dobosa. 1944-ben, 17 évesen debütált. Pályafutása 1945-ben indult. 1947-49 között a szaxofonos Lester Young-gal dolgozott együtt, majd 3 éven át Charlie Parker kvintettjét erősítette. 1953-58-ig Sarah Vaughan-nal turnézott. Több mint 60 éves karrierje során számtalan stílusban bizonyította már tehetségét a swingtől a bebop-on át a fúziós és avant-garde jazz-ig. Átütő játéka és személyes stílusa összetéveszthetetlen. A zenésztársaihoz mindig is hűen ragaszkodó dobos nevéhez a jazz történelem legjelentősebb felvételei kötődnek. Haynes játszott vagy közös lemezen hallható többek között olyan nagyságokkal, mint Gary Burton, Miles Davis, Dizzy Gillespie, Henry Grimes, Christian McBride, Jackie McLean, Chick Corea, Pat Metheny, Thelonious Monk, John Coltrane, Gerry Mulligan, Art Pepper, Sonny Rollins és Horace Tapscott.

 


Július 30. (péntek), 20:00 - Egy este José Curával és Komlósi Ildikóval
Részletek: Leoncavallo, Ciléa, Mascagni, Saint-Saëns, Bizet és Puccini operáiból
Közreműködik: a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara
Vezényel: Mario de Rose

José Cura, az argentin tenor neve nem ismeretlen a hazai közönség előtt, hiszen már többször koncertezett nagy sikerrel Magyarországon. José Cura 1962-ben Rosarióban, zenészcsaládban született. 8 évesen zongorázni, 12 évesen pedig gitározni tanult. 16 évesen kezdte meg zeneszerzői- és zongora tanulmányait. A Rosarioi Nemzeti Egyetem és a Buenos Aires-i Teatro Colón Művészeti Karán előbb zeneszerzést majd karvezetést tanult és egyidejűleg az egyetemi kórus másodkarnagyaként dolgozott. 1988-ban Horacio Amauri irányításával kezdett komolyabban foglalkozni az énekléssel. Mikor végleg eldöntötte, hogy operaénekes lesz, alig 30 évesen Olaszországba költözött, ahol az olasz melodrámai, belcanto stílus szakavatottjánál Vittorio Terranovánál tanult. 1992-ben Henze Pollicino-jában debütált Veronában, 1993-ban Triesztben kapta első komoly szerepét Bibalo La Signorina Giulia c. produkciójában, majd egyre rangosabb operaházak következtek. Fellépett Torinóban, Londonban, Párizsban, Rómában, Bécsben és a tengerentúlon is: 1994-ben többek között már olyan szerepekben debütált, mint Ismael (Verdi: Nabucco), Don Alvaro (Verdi: A végzet hatalma), Ruggero (Puccini: La Rondine) vagy Roberto (Puccini: Le Villi). Szintén ebben az évben a Nemzetközi Domingo-énekverseny első helyezettje lett és a legjobbnak járó közönségdíjat is neki adományozták. Ekkor már a nemzetközi sajtó és a szakma is felfigyelt tehetségére. Pályája egyenesen ívelt felfelé. Számos európai és amerikai produkcióba szerződtették. Néhány évi párizsi tartózkodás után Madridban telepedett le családjával. 2001 és 2004 között a Synfonia Varsovia vendégkarmestere volt. Legemlékezetesebb alakítását 1997-ben a Berlini Filharmonikusokkal és Claudio Abbadóval Verdi Otellójaként nyújtotta, de Saint-Saëns Sámsonjaként is beírta magát az operatörténelembe. Interpretációi mindig egyediek. Csaknem 20 éves pályafutása során a híres és közismert operaszerepek eredeti megformálása tette világhírűvé. Ő az első olyan előadóművész, aki egyszerre vezényel és énekel mind koncerteken, mind lemezfelvételeken. A hagyományoktól eltérő, különleges előadások megalkotójaként operatörténelmet írt akkor is, amikor a Hamburgi Operaházban először a Parasztbecsületet vezényelte, majd a szünet után a színpadra lépett és elénekelte Canio szerepét a Bajazzókból. 2007-ben világpremierként prózában és balettben állította színpadra a La commedia è finita című, meta opera-show-t, amely Leoncavallo Bajazzók c. művére épül. Cura eltökéltsége, hogy rendezőként ugyanolyan újszerű megközelítéssel dolgozzon, mint teszi azt énekesként. Ez azonnal megmutatkozott a Kölni Operaházban felújított Verdi Álarcosbál előadását kísérő visszhangos sikerben. Az elismerést követően a művész számtalan felkérést kapott, mint példádul a Karlsruhei Operaház 2010-es megnyitójára készülő Sámson és Delila, Puccini Triptichonjának bemutatójára Nancyben és az ikerként összetartozó Parasztbecsület és Bajazzók előadására a Buenos Aires-i Teatro Colónban 2011-ben. Kiváló színészi alakításai és karizmatikus színpadi megjelenése indokolja, hogy a világ legrangosabb operaházai kérték fel televíziós opera vagy koncertszerű előadás főszereplőjének. Cura több mint egy operasztár: képzett zeneszerző és karmester, fantasztikus előadóművész, sokoldalú játékmester, aki arra született, hogy a legjobb zene művelésével szórakoztasson és neveljen. Tiszteletbeli tanárként illetve Rosario díszpolgáraként tüntették ki hazájában, és 2004 óta Veszprém város díszpolgára is. Az argentin tehetség, nemcsak operaénekesként, karmesterként és zeneszerzőként, de rendezőként, díszlettervezőként valamint fotóművészként is kiváló.

José Cura

Komlósi Ildikó 1984-ben Ónodi Mária növendékeként diplomázott a Zeneakadémián, majd a következő évben Londonban és Milánóban folytatta tanulmányait. 1985-ben szerződtette a Magyar Állami Operaház, aminek 9 évig volt tagja. 1986-ban a Pavarotti-énekverseny győzteseként kezdett felfigyelni rá a szakma és elindult nemzetközi karrierje, ekkor Verdi Requiemjében Luciano Pavarotti mellett debütált Lorin Maazel vezényletével. A kilencvenes évektől számos európai nagyváros operarajongóit hódította meg és a Milánói Scalában is jelentős sikereket ért el. A Távol-Keleten és Észak-Amerikában is sztárként ünneplik; a New York-i Metropolitanben 1999-ben debütált. Egyetlen operatársulat mellett sem kötelezte el magát, de a Milánói Scala, New York-i Metropolitan a Bécsi Staatsoper, a Drezdai Semperoper, a Veronai Aréna, és a Londoni Covent Garden gyakori meghívottja. Legfontosabb szerepei többek között: Carmen, Santuzza (Mascagni: Parasztbecsület), Charlotte (Massenet: Werther), Bouillon hercegnő (Cilea: Adriana Lecovreur), Laura (Ponchielli: Gioconda), Heródiás (R. Strauss: Salome), Octavian (R. Strauss: A rózsalovag), Komponista (R. Strauss: Ariadné Naxosz szigetén), Eboli (Verdi: Don Carlos), Amneris (Verdi: Aida), Vénusz (Wagner: Tannhäuser), Kundry (Wagner: Parsifal). Bartók operájának Juditját több, mint százszor ènekelte a vilàg minden táján, ez egyik kedvenc szerepe a mai napig. Komlósi Ildikó és José Cura tavaly a New York-i Metropolitanben a Franco Zeffirelli rendezte Parasztbecsület-előadáson szerepelt együtt nagy sikerrel. A művésznő már a világ valamennyi híres operaházában fellépett, itthon viszonylag ritkán hallható, ezért is különleges a veszprémi gálaest. 2006-ban José Cura mellett a Verona per l'Arena nemzetközi operadíjat vehette át.


Július 31. (szombat), 20:00 - The Earth Wind & Fire Experience
featuring The Al McKay All Stars

Ki ne ismerné az EARTH WIND & FIRE-t, a 70-es és 80-as évek egyik legjelentősebb amerikai funky csapatát, amely annak idején két generáció kedvence is volt? Maurice White dobos-énekes és öccse Verdine White 1969-ben Chicagóban alapította az együttest. A zenekar felállása többször is változott, de az 1971-es Need of Love után Philip Bailey énekes-kongás belépésével elnyerte végleges formáját a csapat. Az 1973-as Head to Sky óriási siker volt, és a 74-es Open Our Eyes c. albumuk rövid időn belül aranylemez lett. Fényes lakknadrágjuk, hegyes gallérjuk és hatalmas hajkoronájuk már eleve feltűnést keltett, fantasztikusan hangszerelt lemezeik és látványos színpadi fellépéseik pedig az amerikai funky első számú képviselőjévé avatták a zenekart. Sőt, mi több a September, a Getaway, az Evil, a Love’s Holiday, a Singasong és a Fantasy című dal világslágerré vált.
Al McKay gitáros, aki 1973 és 1980 között volt a neves funky csapat tagja, a zenekarvezető Maurice White mellett elsősorban zeneszerzőként, társszerzőként, valamint a legnagyobb EWF-slágerek megalkotójaként vált ismertté. McKay a megalkotója többek között a zenekar oly jellegzetes hangzásvilágának is. Nevéhez nem csak EWF- sikerszerzemények fűződnek, hanem ő jegyzi például a The Emotions “The Best of My Love” c. slágerét - mely a kor egyik legnépszerűbb dala volt-, az igazi elismerést pedig a Boogie Wonderland című ugyancsak The Emotions-dal hozta meg számára.
A 80-as években McKay kivált az EWF-zenekarból, hogy több ideje maradjon kisfiára, akit egyedül nevelt, majd 10 évvel később, a 90-es években megújult energiával tért vissza a zenei életbe. Néhány egykori EWF-zenésztársával új csapatot alapított: az LA All Stars név alatt futó együttes kezdetben csak néhány japán koncertre állt össze, később fantasztikus stúdiózenészekkel kiegészülve, az eredeti EWF-hangzásvilágot megtartva lassan kialakult az Al McKay gitárjátékára épülő új csapat, az Al McKay All Stars.

AlMcKayallstars

A zenekar nem csak az eredeti Earth Wind & Fire zenei élményét nyújtja a közönségnek, de új távlatokat is megnyit az EWF-zenéjén belül. Fellépéseiken az egykori szupercsapat repertoárjából szemezgetve adják elő a legnépszerűbb slágereket - ugyanazt az érzést hozzák vissza koncertjeiken, melyet az EWF fenállása alatt érezhettek a rajongók. A világ legjobb zenészeit egyesítő csapat Al McKay-jel örök és elnyűhetetlen képviselője a R&B és a funky világának.


Augusztus 1. (vasárnap), 20:00 - Khaled

Khaled ma világszerte az egyik legismertebb rai-előadónak számít. Az algériai születésű francia zenész 1960. február 29-én Hadj Brahim Khaled néven látta meg a napvilágot Oran városában. E kikötővárosból indult hódító útjára a hagyományos arab népzenei elemeket a nyugati pop-, jazz-, reggae- és karibi motívumokkal ötvöző zenei stílus a rai. Jelentése: vélemény, nézet.

Khaled

Khaled már gyermekkorától fogva vonzódott a zenéhez, legfőképp a rai-hoz. Akkoriban a műfaj előadói különcnek számítottak, hiszen őszintén énekeltek társadalmi problémákról, politikáról, szerelemről, dohányzásról, ami az iszlám világban nem volt elfogadott. Az algériai kormány gyakran cenzúrázta is szerzeményeiket, mivel a stílust bomlasztónak tartotta. Khaled autodidaktaként tanult meg gitározni és harmonikázni. 14 évesen létrehozta saját zenekarát a Les Cinq Étoiles-t, amivel klubokban, összejöveteleken és esküvőkön lépett fel. Szintén ekkor jelent meg debütáló szóló kislemeze Trigh Lycée címmel. A 80-as évek kezdetén Khaled zenéjét is meghatározták a rai hangzást ért új zenei hatások. Ekkortájt találkozott Rachid Baba Ahmed producerrel, akivel a nyugati elektromos hangszereket és stúdiótechnikákat alkalmazva közösen újították meg és tették egyre népszerűbbé ezt a műfajt. Khaled a pop-rai-jal új generációk felé nyitott és az 1985-ös Oranban megrendezett első rai-fesztiválon elsöprő sikert aratott. Korai szerzeményei a Blue Silver gondozásában megjelent Le Meilleur de Cheb Khaled c. lemezen hallhatók. Khaled a fiatalokat is foglalkoztató, társadalmilag érzékeny témákat dolgozott fel dalaiban, s ezért sok más rai-előadótársával együtt hazájában az iszlám fundamentalisták fenyegetéseinek volt kitéve. Az Algériában egyre nagyobb méreteket öltő erőszak miatt 1986-ban Párizsba költözött. A jazz-rock elemekkel tűzdelt Kutche c. albumát már ott készítette. Az 1992-es Khaled c. lemeze volt az az anyag, amivel igazán felhívta magára a figyelmet nyugaton. Ezen szerepelt a „Didi” című sláger, mellyel a rai első számú szupersztárjává avanzsált. Európában több mint egymillió, világszerte mintegy hétmillió példány kelt el az albumból. A N'ssi N'ssi c. lemeze, melyen a funk-rock elemek és egy egyiptomi szimfonikus zenekar egyvelege hallható, hozta meg számára az igazi áttörést Franciaországban, s egyúttal egész Európában. A lemez az észak-afrikai közönséget is megnyerte. Sahra (1996) c. Jamaikában készült albumán a rai-t a reggae-vel ötvözi. Ezen hallható a legtöbbet játszott „Aïcha” című szerzemény, amivel tarolt a francia slágerlistákon. 1999-ben újra bebizonyította, hogy méltán a rai királya, mikor az 1,2,3 Soleil címmel Rachid Taha-val és Faudel-lel közös párizsi koncertjük hanganyaga a piacra került. A 2004-es Ya-Rayi című lemezével a gyökereihez való visszatérést ünnepelte és újra harmonikán játszott. 2005-ben a BBC Radio-3 világzenei díját söpörte be. Zenéje sokrétű és változatos, melódiái harmonikusan ötvözik a nyugati ritmusokat a keleti és egyiptomi dallomokkal. A veszprémi közönség Khaled legnépszerűbb dalai mellett a régi arab és berber hagyományokból táplálkozó 2009-es Liberté c. lemezéből hallhat ízelítőt.

Khaled Hadj Brahim – ének
Julien Tekeyan – dob
Maurice Zemmour – basszusgitár
David Aubaile, Mustapha Didouh – billentyűs hangszerek
Alain Perez – gitár
Bachir Mokari - ütőhangszerek-darbuka
Abdelouahed Zaim – lant, gitár
 

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Könnyűzenei csemegék a CAFe Budapesten.

White Swan

Jazz, klasszikus, pop és világzene, irodalom, táncművészet, színház, képzőművészet, design és divat.