2017. október 17. - kedd

ART-tér: Budapest feketén

Kinyomtatom...
Helyszín: 
Eiffel Tér Irodaház
Időpont: 
2010. október 7. 19:00

Az ART-tér következő eseményén Szaly Noémi, irodalom- és Budapest-történész a jellegzetes budapesti kávéházi hangulatot próbálja megidézni, és ennek kapcsán mesél a századforduló és a két világháború közötti időszak irodalmi életéről és kultúrájáról.

Az este folyamán levítik a Vilma néni Budapestje című dokumentumfilmet is, melyben Vilma néni, egy muzsikus cigány család leszármazottja egy letűnt világra, a kávéházak Budapestjére emlékezik.

Budapest kávéváros és hamar felfedezte magának a kávéházi kultúrát. A XVIII. század végén, nem messze a mai Vigadó tértől a Kemnitzer Kávéház már teljes pompában állt. Ez volt a város első kávézója. Száz évvel később pedig már arról számolnak be a leírások, hogy „már minden nagyobb térnek s utcának megvan a maga kávéháza, sőt némelyiknek több is”.  A legenda szerint a budapestieknek a második világháborúban is leginkább kávéházaik hiányoztak, állítólag az ostrom után az első üzlet, ami megnyitotta kapuit, egy kávéház volt.

ART-tér: Budapest feketén

A kávézással kapcsolatos kérdéseket egy baristának lehet feltenni, aki ért a különböző kávéfajtákhoz és tudja, hogyan kell az egyes kávéfajtákhoz igazítani a daráló beállítását, ismeri a kávégép működését, képes olyan új és egyedi italokat kitalálni, melyek ízben harmonizálnak és egy adott alkalomhoz illeszkednek. Az este folyamán a zenei aláfestésről Wegha, később pedig Karányi DJ setje gondoskodik.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Harsányi Attila

Október 16-án látható az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című darabja Harsányi Attila előadásában a Bethlen Téri Színházban.

Élik az életüket

Július 6-tól egy hónapon át tartó nyári vetítéssorozat az Uránia Nemzeti Filmszínházban.