2017. október 22. - vasárnap

Víz, Zene, Virág Fesztivál 2011

Kinyomtatom...
Jegyár: 
500 Ft (három napra), Ingyenes (gyerekeknek)
Időpont: 
2011. június 24 - 2011. június 26

Idén június 24-26. között kerül sor a 18. tatai Víz, Zene, Virág Fesztiválra. A szervezők a korábbi évekhez hasonlóan százezernél több látogatót várnak a rendezvényre, a közönséget öt színpadon több száz fellépő, illetve színvonalas kulturális kísérőprogramok hada szórakoztatja majd.

A rendezvény a fenntarthatóság, a környezettudatosság gondolata köré épül: a legféltettebb természeti és társadalmi értékeink védelme a fesztivál szellemiségében és produkcióiban is megjelenik. Sajtótájékoztatót tartott a szervező egyesület elnöke, Essősy András.

Városi rendezvénynek indult még 1994-ben, mára százezres tömeget vonzó, országos és határokon átnyúló nyári eseménnyé nőtte ki magát a tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál, amely Magyarország tíz legismertebb fesztiválja között is szerepel – hangzott el a tájékoztatón. Az év legnagyobb tatai eseménye idén lép felnőttkorba, hiszen ez a 18. alkalom, amikor megrendezésre kerül. A rendezvény kiemelt figyelmet fordít „kortársaira”, így mindenki, aki 2011-ben ünnepli a 18. születésnapját, térítésmentesen juthat hozzá a belépőjegyhez – jelentette be a jó hírt Essősy András, a Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület elnöke.
Ez a gesztus is jelzi, hogy a rendezvény, amely ma hazánk legnagyobb családi fesztiválja, nyitni szeretne a fiatalabb generáció felé. Nem a könnyűzenei fesztiváloknak kíván versenytársa lenni, hanem a kulturált szórakozás: a tartalmas, értékeket hordozó szabadidőtöltés lehetőségét szeretné felmutatni. Éppen ezért indul el a fiataloknak a Klub18, amely nekik szóló programokat, és nyereményjátékokat tartogat. Évek múltán természetesen a ma 18 évesekből lesznek a fiatal felnőttek, majd a családosok, akik már ismerősként látogatnak vissza a fesztiválra – fejezte ki reményét az elnök.

Essősy elmondta, hogy a rendezvény a tekintetben is kiemelkedik a fesztiválok sorából, hogy messze a legtöbb gyermek- és családi programot kínálja a hazai mezőnyben. A szervező egyesület elnöke hosszan sorolta a gyermekeknek és a családosoknak szóló programokat. Elmondta, hogy gondoltak a legkisebbekkel érkezőkre is, hiszen ingyenes pelenkázóhelyek és számos babaprogram várja őket. A kicsit nagyobbak számára a felhőtlen szórakozást biztosító infrastruktúra mellett a komolyzenével való játékos megismerkedés, vagy éppen a népi játékok, a kézműves foglalkozások jelenthetnek tartalmas kikapcsolódást. A felnőtteknek a könnyűzenei és virágprogramokat, a kiállításokat, valamint az egészséges élettel kapcsolatos pontokat – köztük az ingyenes egészségügyi szűrést, a véradást, az egész napos sportrendezvényeket – ajánlotta Essősy András. Természetesen idén sem maradnak el a minden korosztály figyelmét lekötő kísérőprogramok, így a hagyományos kirakodóvásár, vagy az esti vízi karnevál és a tűzijáték.

Talán soha ennyi fellépő nem volt a fesztiválon, mint idén, hangzott el a sajtótájékoztatón. Nagyon széles a programkínálat: jazz, pop, rock, ska, dixieland, népzene egyaránt megtalálható a palettán. A televíziós tehetségkutatók legújabb felfedezettjei mellett – mint például Janicsák Veca és Tolvai Renáta – jól megférnek a hagyományos, visszatérő vendégek (Benkó Dixieland Band), és az évtizedes múlttal rendelkező fellépők, így az Első Emelet, vagy a Neoton Família. A rendezvény emellett megjelenési lehetőséget kínál a hazai, és a szűkebb régió kevésbé ismert fellépőinek is. A fesztivál egy igazi világsztárt is köszönt a Mungo Jerry zenekar személyében, az angol rockbanda slágereivel számos alkalommal állt a nemzetközi listák élén az elmúlt negyven évben.

A Víz, Zene, Virág Fesztivál szellemiségében és produkcióiban is igyekszik kifejezni a természet iránti feltétlen tiszteletet – folytatta a sajtótájékoztatón Kozma Gergely, az egyesület elnökségi tagja. A rendezvény számos formában hívja fel a látogatók figyelmét a környezetünk védelmére. A gyakorlatias mindennapokba olyan egyszerű akciókkal ültetik át a gondolatot, mint például a visszaváltható poharak alkalmazása. A szervezők gondot fordítanak arra, hogy már a legkisebb korosztály programjaiban is megjelenjen a fesztivál szellemisége és alapgondolata: a környezettudatosságra nevelés. A megszokott játékok mellett ezért többek között olyan játszóház is várja a gyerekeket, ahol a szelektív hulladékgyűjtésről tanulhatnak játékos formában.

Tata város képviseletében Robozné Schőnfeld Zsuzsanna alpolgármester asszony szólt a sajtó képviselőihez, aki örömét fejezte ki, hogy a város – amely egyébiránt birtokolja a Gyermekbarát település címet is – egy ekkora méretű, és elsősorban a családokra koncentráló rendezvénynek adhat otthont. Kiemelte, hogy a település környezetének védelme érdekében támogatja a rendezők törekvéseit, hogy minél zöldebb fesztivált szervezzenek – hiszen ez nem csak a látogatók, de az itt élők érdeke is. Az alpolgármester felszólalását azzal zárta, hogy tapasztalatai szerint nagyon kedvezőek a nemzetközi visszajelzések is, a fesztiválra rendszeresen érkező testvérvárosi küldöttségek sok szempontból mintaként, követendő példaként tekintenek a Víz, Zene, Virág Fesztiválra.

A Víz, Zene, Virág Fesztivált a gyermekek és az idén 18. születésnapjukat ünneplők ingyenesen látogathatják, felnőtteknek a három napra szóló belépőjegy ára 500 forint. A fesztivál előkészületeiről, a részletes programkínálatról és egyéb érdekességekről a rendezvény honlapján, a www.tataifesztival.hu oldalon olvashatnak a látogatók, de érdemes követni az esemény Facebook oldalát is, ahol rendszeres játékokkal és friss hírekkel, aktuális információkkal várják az érdeklődőket a szervezők.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hullám panoráma

Őszi programajánlatok Budapest egyetlen fedett élményfürdőjében, az Aquaworldben.

logo

Meghökkentő helyszínek, rendhagyó kísérletek, kihagyhatatlan programok a Fesztivál utolsó négy napján is, szerte a városban!

www.facebook.com

Megrendezik hazánk legnagyobb sajtünnepét.