2017. október 18. - szerda

Termelői piac nyílt Óbuda központjában

Kinyomtatom...
Jegyár: 
ingyenes
Időpont: 
Repeats hetente every Szombat (Szombat) augusztus 25 2012-ig . 2012. június 2

A III. kerületi Önkormányzat felkérésére a káptalantóti Liliomkert szervezésében március 24-től heti rendszerességgel szombatonként 8 és 16 óra között termelői piac található a Zichy kastély udvarán.

Imádok piacra járni. Régóta szemet vetettem a Káptalantóti termelői piacra, viszont a fizikai távolságok miatt, nem sok lehetőségét láttam, hogy túl gyakran eljutok. Pedig a regionális termelés nagy híveként nagyon megtetszett a piac működése. Decemberben volt olyan szerencsénk, hogy az adventi hétvégéken Óbudára látogattak. Bár bevallom akkor kicsit csalódva tértem haza, az élő betlehemen kívül semmi sem volt olyan mint, ahogy azt elképzeltem. Persze lehetett ennek az az oka, hogy nem eredeti helyszínen szerveződött a piac. Akkor még nem sejtettem, hogy ez egy hosszabb távú kedeményezés lesz az önkormányzat részéről és idén minden szombaton találkozhatunk velük a Zichy kastély kertjében.

Nem adom fel, kilátogatok, hátha, most hogy állandó és belsőséges  hellyel vár minket ez a kedves kis piac végre megfog engem is az a hangulat, amelyről oly sokat olvastam a  Liliom kert honlapján.

A piac szervezői egybéként helyi termelőket is várnak (helypénz nincs) jelentkezni ezen a címen lehet: harmathyildiko@gmail.com. Valamint kézművesek és zenészek jelentkezésre is számítanak, hogy a jó hangulat is garantált legyen.

A mindíg aktuális kínálatról pedig itt lehet olvasni.

nyitva: minden szombaton 8-16-ig.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

logó

Az eseményen 14 borászat vesz részt, szigorú szakmai bírálaton kiválasztott boraival.

Jókuti András

Legizgalmasabb gasztrokalandjairól sztorizott Jókuti András, a Világevő blog közismert szerzője a Dreher Talks eseménysorozat első állomásán, a Stex Házban.