2017. október 18. - szerda

Hot Jazz Band előszilveszteri koncert

Kinyomtatom...
Időpont: 
2012. december 30. 19:30

hotA már hagyománnyá érő Hot Jazz Band előszilveszteri koncert idestova hetedik éve zsúfolt teltházak előtt zajlik a MOM Kultúrházban. Ahogy minden évben, idén is az ország legpatinásabb pezsgőjével vendégeli meg a zenekar a koncertre látogatókat.

A nagyközönségnek már nem kell bemutatni a zenekart. Az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek hazai filmzenéinek, jazz-es táncdalainak korhű megszólaltatója, s talán napjainkban az egyetlen formáció, amely eredeti hangzásában próbálja a közönség elé vinni ezen idők zenei termését. Az olyan jól ismert és kedvelt melódiák, mint az Odavagyok magáért, vagy az Én babám egy fekete nő mellett a Hot Jazz Band az utókor számára kevésbé ismert dalokat is igyekszik elérhetővé tenni. A koncerten legújabb, telefonos témájú CD-jükről is sok népszerű dal lesz hallható, a Halló Irén, vagy az Apu hogy megy be kezdetű dal sokakban kelt nosztalgiát, de az új, fiatalabb korosztályt is megérinti a nagyszülők korának varázsos zenéje. A zenekar állandó vendége Bolba Éva segítségével megszólalnak a ’40-es, ’50-es évek hazai jazz-melódiái is.

hot

Az előszilveszteri koncerteken a Hot Jazz Band örömmel lát vendég zenészeket. Nem könnyű a választás, mert a színvonal mellett a zenei világot is ismerő népszerű művészeket célozza meg a zenekar. Korábbi években vendég volt Deseő Csaba hegedűművész, Orosz Zoltán harmonikavirtuóz. Idén a zenekar régi barátjára, a közönség nagy kedvence, Illényi Katica lesz a vendég. Katica repertoárja is hasonló zenei világból épül fel, s ahogyan a Hot Jazz Band, úgy Katica is sokoldalú művész. Mindamellett, hogy Zeneakadémiát végzett, a jazz világába is szeret elkalandozni hegedűjével, s kitűnően énekel, táncol. Minden bizonnyal ritka, élvezetes zenei csemegében részesül a koncertre ellátogató közönség, s ha kedve támad, még dalra is fakadhat, ahogyan ez már megszokottá vált a Hot Jazz Band előszilveszterein.

Saját értékelésem: Nincs Mások értékelései: 5 (1 vote)

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Könnyűzenei csemegék a CAFe Budapesten.

White Swan

Jazz, klasszikus, pop és világzene, irodalom, táncművészet, színház, képzőművészet, design és divat.