2017. október 19. - csütörtök

Jaroslav Šonský és Dobozy Borbála koncertje

Kinyomtatom...
Időpont: 
2013. június 7. 18:00
320x320_dobozy-bori_portre.jpg

A Svédországban élő cseh hegedűművész és Dobozy Borbála csembalóművésznő közös ünnepi koncerten köszöntik a Bohémia Baráti Kört 20. születésnapja alkalmából.

Dobozy Borbála csembalótanulmányait Zuzana Růžičková vezetésével a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán kezdte, majd a prágai Zeneakadémián folytatta nála, ahol kitüntetéssel diplomázott. A következő években a salzburgi Mozarteumban szerezte meg második diplomáját, illetve egy évig tanult a zürichi Zeneakadémián.

Dobozy Borbála művészi tevékenysége középpontjában Johann Sebastian Bach életműve áll, de repertoárja szinte az egész csembalóirodalmat felöleli, beleértve a 20. századi és a kortárs zenét is. Több magyar zeneszerző – Arányi-Aschner György, Balázs Árpád és Hidas Frigyes – komponált már számára műveket. Európa legtöbb országában és az USA-ban koncertezett, rádió-, TV- és lemezfelvételeket készített.

Jaroslav Šonský a több mint 30 éve Svédországban élő cseh hegedűművész hosszú éveken keresztül az általa alapított berlini Epos zongoratrióban játszott a Berlini Filharmónia tagjaival. 1975-ben emigrált Svédországba, ahol előbb zenetanárként, később a Norköppingi Szimfonikus Zenekar tagjaként tevékenykedett. Szólistaként és kamarazenekarok tagjaként a világ több mint húsz országában, köztük több különleges eseményen koncertezett (adott koncertet a svéd király tiszteletére, vagy Václav Havel utolsó németországi látogatása alkalmából).

Az utóbbi években leginkább duóban (hegedű-zongora, illetve hegedű-csembaló) lépett fel. 2009-ben nagy sikerű koncertet adott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. . A Csehország érdekében külföldön kifejtett munkásságáért még 2003-ban megkapta a cseh külügyminiszter által adományozott „Gratias Agit“ díjat.

Helyszín:1063 Budapest, Szegfű u. 4.
Részletek a Cseh Centrum sajtóközleményéből
További részletek: 
budapest.czechcentres.cz/program/osszes-program/preambulumbekezdes-j-sonskeho/

 

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Könnyűzenei csemegék a CAFe Budapesten.

White Swan

Jazz, klasszikus, pop és világzene, irodalom, táncművészet, színház, képzőművészet, design és divat.