2017. október 17. - kedd

Mozinet-Művész Filmnapok júl. 19-21.

Kinyomtatom...
Helyszín: 
Művész mozi
Jegyár: 
900 Ft
Időpont: 
2013. július 19 - 2013. július 21
renoir_foto.jpg

Idén nyáron harmadszor szervez filmnapokat a legnagyobb nemzetközi fesztiválok nyerteseiből a Mozinet. A háromnapos esemény budapesti helyszíne a Művész mozi, ahol kedvezményes áron tekinthetők meg Oscar-jelölt alkotások, a berlini, cannes-i és velencei filmfesztiválok kedvencei, illetve premier előtt látható a Renoir. Az előző évekhez képest nagy változást jelent, hogy most először a rendezvény országos lesz, 10 városban tartanak vetítéseket a filmekből július második felében.

A programot a szervezők a korábbi tapasztalatok figyelembevételével állították össze. Ezúttal is elsősorban olyan művek szerepelnek a kínálatban, melyek hiányoznak a mozik jelenlegi műsoráról, ugyanakkor a nézői visszajelzések alapján igény mutatkozik rájuk. A kivételt a premier előtt látható Renoir című francia romantikus életrajzi film jelenti. A film érdekessége, hogy gyönyörű, közös múzsájuk segítségével egyszerre enged betekintést a világ egyik leghíresebb festője, az impresszionista Pierre-Auguste Renoir, illetve fia, az újhullám által legnagyobb francia rendezőnek kikiáltott Jean Renoir életébe.

renoir02Renoir

A változatos szelekcióban megférnek egymás mellett Oscar-jelölt nagyágyúk (A messzi dél vadjai, Bikanyak, Revans), könnyedebb, igazi nyári romantikus alkotások (Tango Libre – Szabad a tánc, Szerelem a hatodikon), illetve kicsit komorabb vizekre evezve a kortárs német film (Együtt az ég alatt, Néma csönd) és a román újhullám remekei (Sporthorgászat, Mindenki a mennybe megy). A palettáról nem hiányoznak olyan nagy filmfesztiválok kedvencei sem, mint Cannes (Polisse), Berlin (Nővér), Velence (A tenger törvénye), Locarno (Semmit magamról) vagy éppen a hazai Titanic (Hasta La Vista).

Botrányfilmekben sem lesz hiány: az időközben szupersztárrá lett Michael Fassbender főszereplésével újra vásznon látható a sokkoló és nagy vitákat kiváltó Éhség, az iráni nők életébe Tóth Orsi főszereplésével nyerhetünk bepillantást (Nők férfiak nélkül), a rapper és soul szupersztár Plan B pedig London sötét negyedeibe kalauzol kendőzetlenül (iLL Manors – Rázós környék).

A vetítések – a Renoir kivételével – egységesen kedvezményes, 900 forintos helyárral látogathatók a Művészben. Idén először a filmnapok országos rendezvénnyé növi ki magát, Békéscsaba, Debrecen, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely art mozijai is csatlakoznak a vetítésekhez, illetve a UPC videotárban is kedvezményesen megtekinthetőek a filmek, a Renoir kivételével.

Bővebben a programokról és a helyszínekről: muveszmozi.hu/programok

Sajtóközlemény

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

plakát

Könnyűzenei csemegék a CAFe Budapesten.

plakát

Idén is különleges filmkínálattal várja a nézőket az Európai Art Mozi Nap.

logó

Október 6-án startol a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata.