2017. október 17. - kedd

A VI. Ördögkatlan Fesztivál júl.30- aug.3.

Kinyomtatom...
Időpont: 
2013. július 30 - 2013. augusztus 3
megbekeles_kapolna_3.jpg

Ebben az évben a szervezők régi nagy álma teljesül. Bérczes László és Kiss Mónika éveken át tervezgették, hogy valahol sötétedés után a szabad ég alatt egyszer csak egy egész nagyzenekar és kórus megszólal, és felcsendül – mondjuk – Haydn Teremtése, vagy: Mozart Requiemje.

Hét év után most sikerül valóra váltani az álmot. Augusztus 2-án, pénteken 21.00 órakor megtörténik mindez. Ahogyan a szervezők írják: „heverünk a fűben, és Mozartot hallgatjuk. Mögöttünk a jugoszláv háború áldozatainak is emléket állító, gyönyörű Megbékélés Kápolna, előttünk a színpad, rajta nagyzenekar, kórus, operaénekesek, és természetesen a karmester, aki velünk együtt láthatja, szemben, nem is oly messze, az ott már Horvátország. De mi leginkább felfelé bámulunk, mert felettünk a csillagos ég, a végtelen. Isteni zene szól, rész vagyunk és egész vagyunk.”

A karmester Dinyés Dániel, a zenekart Bujtor Balázs vezeti, a Hungarian Studio Orchestra jön el játszani, a kórus az a lá cARTe együttes. A szólisták mind neves énekesek: Kolonits KláraSzolnoki ApollóniaHorváth István, és Cseh Antal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAÉrdi Tamás

E varázslatos élmény mellett a komolyzene kedvelői más érdekességeket is találhatnak a programban, többek között Érdi Tamás koncertjét, vagy a Verdi operakalauzt (ami a Rigelettoval és a Traviataval foglalkozik – utóbbit férfi és női szemszögből külön is megvizsgálják „kalauzaink”), a Dolce Hegedűegyüttest vagy a Zalaegerszegi Leánykart. Faragó Béla pedig egy 24 órás Erik Satie Maratonnal készül!

A négy kis baranyai falu, Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya és az újonnan csatlakozott Beremend gyönyörű környezetében nemcsak komoly- és könnyűzenei, jazz, világ- és népzenei koncertek, színházi előadások, óriási bulik, filmek, kiállítások, családi programok, táncházak és workshopok várják a katlanozókat, de fürdőzés, túrák, nyugalom, friss levegő, finomságok és jó borok is!

Részletesebben: www.ordogkatlan.hu

Sajtóanyag

 

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

White Swan

Jazz, klasszikus, pop és világzene, irodalom, táncművészet, színház, képzőművészet, design és divat.

logó

Október 6-án startol a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, a régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata.