2017. október 21. - szombat

Hopp Ferenc antik műtárgyai

Kinyomtatom...
Időpont: 
2009. szeptember 8 - 2009. november 29

Az egyik legnagyszerűbb múzeumi mecénás, Hopp Ferenc előtt tiszteleg a Szépművészeti Múzeum most nyílt kamara-kiállítása. Az Évszak Műtárgya című kiállítás-sorozat mostani állomásán „a legviláglátottabb magyar” által a 19. század végén vásárolt, és a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott görög, szicíliai, pún, római agyag és üveg tárgyakat mutat be a Szépművészeti Antik Gyűjteménye.

A kiállított Kr.e. 7. század és a Kr.u. 2. század közötti időszakból származó műtárgyakat november végéig láthatja a nagyközönség.

Az évszak műtárgya-sorozat huszonnegyedik kiállításával az Antik Gyűjtemény, a Szépművészeti Múzeum egy különleges mecénás előtt tiszteleg, és egyúttal köszönetet mond egy nagyvonalú döntésért. A maga módján mindkettő a Múzeum és a Gyűjtemény történetének ünnepi pillanatai közé tartozik.

A különleges mecénás Hopp Ferenc (1833-1919). A Kelet-csehországi Fulneken született, népes, németajkú családba. Tizenkét éves korában Pestre került, tanoncnak Stefano Calderoni optikus műhelyébe. 1851-ben, frissen megszerzett segédlevele birtokában vándorútra ment, hogy tíz évvel később, Bécsben majd New Yorkban töltött tanulóévek után visszatérjen Pestre, ahol társa (és rövid ideig a veje is) lett korábbi mesterének. 1864-ben átvette a céget, és évtizednyi munkával jelentős hasznot hozó vállalattá fejlesztette (Calderoni és Társa). Ragyogó érzékkel ismerte fel, hogy a hagyományos optikai cikkek forgalmazása mellett mekkora lehetőségek rejlenek két új üzletágban. Az egyik a fotótechnikai eszközök piaca volt a rohamosan elterjedő fényképezés korában. (Hopp maga is szenvedélyesen fényképezett, belvárosi boltjának kirakata pedig hírességek és aktualitások fotóinak mindig megújuló kínálatával évtizedeken át a pesti társasági élet egyik vonatkozási pontja volt; egy találó megfogalmazás szerint „Akinek a fényképe bekerül Calderoni kirakatába, az már vagy nagy ember, vagy azzá lesz hamarosan.”). A cég másik sikeres területe az 1868-as oktatási törvény átfogó tanügyi reformjai és a millenniumi korszak gigantikus iskolaépítési programja nyomán szükségessé vált iskolai taneszközök árusítása volt.

Az emberélet útjának felén túljutva tehát Hopp Ferenc saját erejéből jelentős vagyonhoz jutott. Hatalmasra bővült anyagi lehetőségeit ritka módon használta fel: utazásokra és műgyűjtésre. 49 és 80 éves kora között ötször utazta körbe a Földet, kortársai szemében „ő volt a legviláglátottabb magyar.” Utjai során szenvedélyesen vásárolt műtárgyakat, szuveníreket. Elsősorban is a Távol-Kelet, főleg Japán kultúrája érdekelte, de semmi nem volt idegen tőle. A sírkövére szánt önmeghatározása szerint „az összes nemzetek barátja” volt. Önzetlen nagyvonalúságának legszebb tanújele, hogy négyezer tételes keleti gyűjteményét és pazar villáját az államra hagyta, hogy múzeummá alakítsák. Ez a villa ma a nevét viselő Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum – Közép-Európa legrégibb ilyen típusú közgyűjteménye.

Hopp Ferencnek több mint száz ókori régiség megvétele is köszönhető. Pontos listájukat nehéz összeállítani, mert a vásárlás után nem készült róluk múzeumi igényű nyilvántartás. A jelek szerint szinte valamennyit egyetlen alkalommal szerezte, Szicíliában és Tuniszban (Karthago), 1897-es utazása során, amikor körbeutazta a Földközi-tenger keleti medencéjét.

„Tegnap újra Karthagoban voltam, és az ottani múzeumban nagyszámú edényt, mécsest vásároltam. […] Juttassa el ajándékként a Nemzeti Múzeumba. […] Korábban Taorminában és Girgentiben [Agrigento] is vásároltam hasonló edényeket, amelyek szintén érdekesek lesznek a Múzeum számára.” Ez a munkatársának írt levélrészlet a vétel legbővebb forrása. A tárgyak zöme valóban a Hopp által megjelölt két területre jellemző. A főniciai-pún kerámia jellegzetes képviselői a kancsóforma különböző, díszítetlen, az archaikustól a hellénisztikus korig terjedő változatai. A szicíliai leletek közül kiemelkedik az Akragasban (Agrigento) a Kr.e. 4. sz. második felében készített és fogadalmi tárgyként használt, oldalukon növényi motívummal díszített csészék sorozata. A tárgyak zöme díszítetlen házikerámia, de akad mécses, agyag vagy üveg kenőcsös edény, füstölő, parittyagolyó is. A figurális vázafestészetet néhány athéni edény képviseli, a római császárkori díszkerámiát két terra sigillata, a terrakotta kisplasztikát pedig egyetlen medmai (Calabria) nőalak töredéke. A tárgyak nem alkotnak egységes régészeti leletcsoportot; az együttes az utazás közben adódó vásárlások révén állt össze (Tuniszban például a múzeum duplumai közül).

Hopp Ferenc ezeket a tárgyakat nem a saját gyűjteményébe szánta. Egyik levelében úgy rendelkezett, hogy a tárgyakat tartalmazó ládákat ne is nyissák fel, hanem rögtön szállítsák be a Nemzeti Múzeumba. Hopp, a keleti művészetek szerelmese a görög-római kultúra tárgyi hagyatéka iránt közömbös volt. Bár a 19-20. század fordulója az antik műtárgypiac egyik virágkora volt, Hopp itáliai útjai során nem antik márványokat vásárolt magának, hanem antikizáló szuveníreket. A szicíliai, karthagoi régiségek vásárlója tehát nem a gyűjtő volt, hanem a polgár. A gyűjtőt nem érdekelte az antik művészet, a polgár viszont nem ment el közömbösen a lehetőség mellett: kihasználta a kínálkozó alkalmat egy közgyűjtemény gyarapítására – sőt (a fent idézett szövegrész is ezt tanúsítja) nem múzeumi felkérésre, hanem saját ötletétől vezérelve. Nagyszámú tárgyat vásárolt össze – nem hatalmas összegért, ám a sajátjából, – hogy a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozza. Szerénységének szép bizonyítéka, hogy az egész történetet csupán egyetlen mondatnyira tartotta megemlítésre érdemesnek az útról kiadott beszámolójában (Téli utazás a Földközi-tenger körül fekvő országokban, 1898). Hiányzott tehát belőle az adományozók két legjellemzőbb motívuma, a hírnév iránti vágy és a személyes ízlés ösztönző ereje. Antik tárgyai egy ritka módon önzetlen és szerény mecénásról tanúskodnak. Ez a szerénység eredményezte, hogy a vásárolt tárgyegyüttes valódi méretét csak nemrégiben sikerült rekonstruálni a szűkösen fennmaradt adatokból.

A Nemzeti Múzeumnak ajándékozott tárgyak – mai szemmel talán meglepő módon – nem a Régészeti Osztályra kerültek, hanem a Néprajzi Tárba, a Néprajzi Múzeum elődjébe. Az országos múzeumok gyűjtőkörét máig meghatározó 1934-es törvény értelmében a darabok jelentős része még a 20. században fokozatosan átkerült a Szépművészetibe. A folyamat az idén zárult le, amikor a Néprajzi Múzeum az ajándékozóhoz méltó nagyvonalúsággal átadta a Hopp-vásárlásból azonosítható további 51 tárgyat. Így most a teljes anyag az Antik Gyűjteményben látható.

Az 1897-es adomány jelentőségét nem a tárgyak kimagasló műkereskedelmi értéke adja. Nem is az a tény, hogy – máshonnét vett megfogalmazással élve – a művészet lényéhez tartoznak a kicsik, halkok; egy-egy kiemelkedő alkotást körül kell vegyen sok, jelentéktelenebbnek tetsző munka. A vásárlás – amint Jankó János, a Néprajzi Tár vezetője megfogalmazta a „Hopp F. ajándékának miniszteri megköszönése végett” írt 1898-as felterjesztésében – „azért érdemel kiváló megemlítést, mert ezzel megalapítottuk a Magyarország területén kívül lakott, s kihalt népek művelődéstörténetének gyűjteményét, melyeknek mindezideig Magyarország egyetlen múzeumában sem adatott hely…” Hopp Ferenc hozta elsőként Magyarországra az ókori Szicília és Karthago tárgyi hagyatékát (és az általa összegyűjtött anyag máig e két kultúra legnagyobb hazai tárgyegyüttesének bizonyult). A vásárlás szellemi értelemben tehát a mai Antik Gyűjtemény előfutárának tekinthető. Mindkettőt ugyanaz az igény szülte: szükséges, hogy az antik kultúrák, az antik művészetek képviselve legyenek Magyarországon.

Még nem értékelted

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

logó

4 kontinens kiállítói Budapesten a Millenárison.

plakát

Újra jelentkezik a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria Textúra elnevezésű előadássorozata.